+ Zene

Új elismeréssel díjazzák a popzenészeket

Új könnyűzenei díjat alapított a Petőfi Rádió, itt olvashatod a jelöltek listáját.

Zenei díjat alapít a Petőfi Rádió a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőinek. A Petőfi Zenei Díjat június 28-án Sopronban, a Telekom VOLT Fesztivál nulladik napján nagyszabású gála keretében adják át. A Petőfi Zenei Díjat nyolc kategóriában adják át a közönség bevonásával, emellett lesz életműdíj és több szakmai díj a zenei háttéripar szeplőinek. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy-négy jelölést Ákos, a Halott Pénz, a és a Wellhello kapta.

„Hagyományteremtőnek szánjuk a Petőfi Zenei Díjat, amellyel a tehetségeket és befutott előadókat egyaránt el akarjuk ismerni” – hangsúlyozta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója a díjat bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Mint Vaszily Miklós nyilatkozta, a Petőfi Rádió hosszú évek óta a magyar zenei élet meghatározó adója, de a céljuk a hallgatottság további növelése, ehhez pedig sokkal szélesebb kört kell elérniük.

volt fesztivál

Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője, és a díjátadó főszervezője elmondta, a VOLT Fesztivál nulladik napján, június 28-án nagy lesz az érdeklődés a díjátadó gála iránt, hiszen már tízezrek ott lesznek a rendezvényen, emellett jelen lesz a magyar popzene színe-java is. A két és fél órás showműsorban fellép többek között a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, a Halott Pénz, a Wellhello. A külföldi sztárok közül a holland Lost Frequencies, valamint a brit Wilkinson és Ella Eyre szerepel a programban. A showt a Duna World, a Petőfi TV, a petőfilive.hu, valamint a Petőfi Rádió egyaránt élőben közvetíti.

Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője elmondta, hogy a jelölés alapját a Petőfin 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület.

Az év dala kategóriában Ákos Még egyszer, a Halott Pénz Darabokra törted a szívem, a Margaret Island Eső, Marge Váratlan nyár és a Vad Fruttik Mi lenne jó című számára lehet szavazni. Az év együttese kategóriában a Halott Pénz, a Margaret Island, a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello szerepel a jelöltek között.

Az év női előadója Fábián Juli, Lábas Viki, Odett, Rúzsa Magdi és Sena közül kerül ki, Az év férfi előadója díjért pedig Ákos, Felcser Máté (Punnany Massif), Fluor (Wellhello), Marsalkó Dávid (Halott Pénz) és Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) verseng.

Halott Pénz

Halott Pénz

Az év videóklipje díjra Ákostól az Igazán, a Blahalouisianától az Ahol összeér, a Brainstől a Balance, a Punnany Massiftól az Utolsó tánc, valamint a Wellhello és a Halott Pénz előadásban a Emlékszem, Sopronban című dal klipjét jelölték.

Az év felfedezettje címet Fran Palermo, Freddie, Marge, a Nomád vagy a Run Over Dogs nyerheti el. Az év dj-je díjra DJ Palotait, Jumo Daddyt, Karányit, Kőváryt és Lotfi Begit jelölték.
Az év koncertje Ákos, a Halott Pénz, az Irie Maffia, a Punnany Massif és a Welhello egy-egy fellépése közül kerül ki.

A jelöltekre május 20. és június 20. között a petőfilive oldalán szavazhat a közönség és a szakmai testület is újra voksol. A végeredményt a voksok összessége adja. Ugyancsak a Petőfi Zenei Díj gálán adják át a Petőfi életműdíját, a gála előtti napokban pedig a zeneipar háttérembereit jutalmazzák: az év producerét, menedzserét, hangmérnökét, hangszerelését/masterelését és az év lemezborítóját.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top