Megadóztatnák a szakállat is

szakáll

Évente 100 fontot fizettetne egy brit borbély a rendben nem tartott szakállak tulajdonosával. Anthony Kent, a 48 éves fodrászati üzletlánc-tulajdonos nyilvánvalóan irigy dús szakállú embertársaira, hiszen miként az újságíróknak elmondta, ő mindössze csak egy vékonyka kecskeszakállat tudna növeszti. Ugyanakkor biztosít mindenkit arról, nem az irigység késztette arra, hogy George Osborne pénzügyminszternek is elküldje tervezetét, miszerint az igénytelen szakállat viselőkkel szemben, az ápolt szakállúaknak évente csak 50 fontot kellene fizetniük.

szakáll

Szülővárosában, a worcestershire-i Sale Greenben sétálva egyszer csak feltűnt Kentnek, hogy egyre többen hordanak a szakállt a városban, és elgondolkodott, hogyan változott a szakálldivat az idők során. Ahogy utánanézett a szakálldivat történeti alakulásának, rábukkant egy cikkre, amiből megtudta: a 16. században VIII. Henrik egyszer már megadóztatta a szakállviselést. „Rögtön elkezdett pörögni az agyam, azon gondolkodtam, ebben van valami: ha már egyszer a kormány csökkenteni akarja az államháztartási hiányt, akár a szakállat is megadóztathatná, ha már az annyira népszerű mostanában” – mesélte a Worcester News riporterének.

Ugyanakkor nem VIII. Henrik volt az egyetlen a történelem során, aki állami beavatkozást eszközölt az arcszőrzet viselésének kérdésében. 1698-ban ugyanis Nagy Péter cár, mikor visszatért európai útjáról, szintén megadóztatta a szakállat. Hovatovább a legendárium szerint a cári seregek vezetőit, valamint udvarának tagjait saját kezűleg nyírta meg. A brit uralkodótól eltérően ugyanakkor a cár szándéka nem a kincstár bevételeinek gyarapítása volt, sokkal inkább egy modernizációs törekvés állt a háttérben: ezzel a szimbolikus gesztussal ugyanis egyértelműen a pravoszláv egyház ellen lépett fel, amelynek papjaiban a cár az Európához való kapcsolódás kerékkötőit látta.

Bearded-Man-Hair-Clippers-009

A worcesteri borbély ugyanakkor nem számít arra, hogy a kormányzat befogadja adó-tervezetét. Akciójával sokkal inkább arra kívánta felhívni a figyelmet, milyen meggondolatlan a tory-kormányzat adópolitikája, ami szerinte egy sor nevetséges adóval nehezíti a fodrászok és borbélyok életét.