+ Természet

Madárkirályt választanak ott, ahol a földön is fészkelnek a gólyák

Hat jelöltet neveztek a pünkösdi címre a Hortobágyi Madárparkban: réti sast, hollót, baglyot, egerészölyvöt.

Mozgalmassá vált a hétvége a Hortobágyi Madárkórházban.

Negro

Negro

A szokásos programokon kívül (solymászbemutató, madártoll-felismerő verseny, látványetetés, madaras selfiezés) a pünkösdi madárkirályt is megválasztják, voksolni hétfőn 16 óráig lehet. A madárdoktorok hat jelöltet neveztek a címre. Ők:

Luca – réti sas, ágvillába akadt, bal lábát elvesztette, műlábat kapott helyette

Madam  Urali – urali bagoly, áramütés következtében vált röpképtelenné

Negro – nevelt holló, ősszel szállt egy idős néni kertjébe, már nem képes a szabad életre

Bogyó – réti sas, mérgezéssel került a kórházba, szabadon bocsájtása után két héttel visszatért, szintén mérgezéssel

Héra – egerész-és pusztai ölyv hibridje, áramütés miatt fél szárnyát vesztette

Csacsogó – egerészölyv, áramütés tette szárnyszegetté, tíz év alatt meg is szelídült

Közben az ünnepekre gólyákat is hozott a gólya, kikeltek az első fiókák. Az egyik, öt tojásos fészekaljból három kis gólya bújt elő, egy tojás felrepedt, egyre még várni kell pár napot – röpítették fel az örömhírt. A hétvégén várhatóan a gólyafiak többsége előbújik, így Pünkösdre már akár negyven kis gólya is lehet a madármentő helyen. A kórházban idén tíz lakott fészek van, ebből négy a földön, ami igazi kuriózum e madárnál, a többi pedig az épületeken vagy a nagy volierben kialakított helyen. A tartósan sérült gólyák között minden évben akadnak, amelyek repülni nem tudván, a földön fészkelnek. A madárkórházban fontos szempont, hogy azokat is megmentik, amelyekről tudható, hogy nem mehetnek majd vissza a természetbe. Az így visszamaradt madarak ugyanis a biztonságos, egészséges életkörülményeknek köszönhetően párba állnak, és költenek, utódaik egészségesek, és szabadon bocsájthatók.

A fehér gólya fokozottan védett madarunk, eszmei értéke 100 ezer forint, hazánkban állománya több mint egy évtizede szinte felére csökkent. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek nagyjából egy hónap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak, és mindketten táplálják fiókáikat. A kis gólyák két hónaposan repülnek ki a fészekből. Hazánkból augusztus utolsó heteiben vonulnak el afrikai telelőhelyeikre.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top