+ Képzőművészet

Picasso-képeket loptak a szigorúan őrzött gyűjteményből

Ismeretlenek tizenkét nagy értékű műtárgyat loptak el, Picasso-képek mellett olyan neves művészek alkotásait is, mint Paul Signac vagy August Macke.

Tizenkét nagy értékű festményt loptak el ismeretlenek az egykori düsseldorfi pénzintézet, a Westlandesbank (WestLB) gyűjteményéből. 2012-es megszűnte után a WestLB falait egykor díszítő műtárgyak a jogutód Portigon raktárába kerültek, ahol azokat szigorú biztonsági intézkedések mellett őrizték. Már 2015 év elején észlelték, hogy a trezor szokatlan időpontokban kinyílt, ugyanakkor csak egy évvel később derült arra fény, hogy több festménynek lába kelt. Ahogy a Portigon szóvivője közölte, a nyomozás egyelőre nem szolgált elegendő információval, ki, illetve kik lehetettek a tettesek. Azonban erős a gyanú, hogy belsős munkáról van szó, hiszen a trezort biztonsági rendszerét irányító chipet módosították a tolvajok.

duesseldorf westlb

A Portigon és az egykori WestLB dolgozók között ugyanakkor eddig is nagy volt a feszültség, hiszen a WestLB megszűntét követően csoportos létszámleépítések vették kezdetüket, így az egykori négy ezer dolgozóból mára csak 250 maradt a Portigonnál.

A gyűjteményből eltűnt több litográfia Picasso bika-sorozatából, továbbá eltűntek August Macke, Paul Signac és az expresszionista festőnő, Gabrielle Münter munkái is. A düsseldorfi ügyészség tájékoztatása szerint, a nyomozás során egyelőre nem bukkantak olyan nyomra, ami közelebb vinné a hatóságokat az ellopott műtárgyakhoz. Ráadásul a művészeti világból sem jutott el a hatóságokhoz olyan információ, ami egy esetleges megrendelőhöz vezetné a rendőrséget. Így az ellopott festmények továbbra is a rendőrség körözési listáján vannak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top