+ Irodalom

Elhunyt Réz Pál

Május 11-én, életének 86. évében elhunyt Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő.

Május 11-én, életének 86. évében elhunyt Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő.

1930-ban született Aradon, Gyergyai Albert tanítványaként francia nyelvet és irodalmat hallgat Budapesten, míg 1948-ban, többek között Hankiss Elemérrel, Lator Lászlóval együtt kicsapják az egyetemről. A Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként munka mellett, esti tagozaton fejezi be egyetemi tanulmányait.

1989-ben megalapítja a Holmi című folyóiratot, aminek egészségi állapotának megromlásáig, 2014-ig főszerkesztője is marad. 2014-ben a lap szerkesztősége bejelenti, Réz helyére snki sem kíván lépni, így a lap megszűnik.

Réz Pál2

Fordításaival több, a francia irodalom klasszikusai közé tartozó művet tett elérhetővé a magyar olvasók számára. Többek között Kundera, Gide művei, valamint Jorge Semprún Nagy utazás című regénye is az ő fordításában jelent meg magyarul.

Az évek során többszörösen tüntetik ki kiemelkedő irodalmi munkássága miatt: 1998-ban József Attila-díjjal tüntetik ki, majd 1996-ban megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2004-ben a Széchenyi-díjat, 2008-ban pedig Prima Primissima díjas.

Idén jelent meg a Magvető gondozásában Parti Nagy Lajos Rézzel készített beszélgetéskötete, Bokáig pezsgőben címmel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top