A legendás vokálcsapat, a Manhattan Transfer a Müpában lép fel szombaton fél nyolckor. Az együttes 1969-ben alakult. Vocalese című 1985-ös lemezük összesen tizenkettő Grammy-jelölést kapott, ami Michael Jackson Thrillerje után az eddigi második legtöbb Grammy-jelölés. A hétvégi koncertről, a zenekari munkáról és egyebekről az együttes egyik tagját, Alan Pault kérdeztük.
Mire számítsunk a hétvégén a budapesti koncerteteken? Hallani fogunk új dalokat is?
Úgy tervezzük, hogy új dalokat és régi dalokat is játszunk a koncerten.
Az együttes John Dos Passos regényéről kapta a nevét. Mi a kapcsolat a zenekar és a könyv között?
Egykori partnerünk, Tom Hauser javasolta, hogy használjuk John Dos Passos könyvének címét. A könyv elején fel lehet fedezni a párhuzamot: olyan emberekről van szó, akik Manhattanbe utaznak és élik az életüket, szerencsésen összefonódva egymással. Így történt velünk is.
Számos műfajban dolgoztok: Jazz, swing, R&B és pop zenészekként is elismertek vagytok. Van még valamilyen műfaj, amelyben szívesen kipróbálnátok magatokat?
Igen, a house-dance zenében. Ki akarjuk próbálni a hangunkat egy kortárs groove-orientált alapba ágyazva, illetve előnyt akarunk kovácsolni az újabb technológiákból, amelyek lehetővé teszik, hogy a hangunkat több „layeren” használjuk bizonyos dalokban, a mindössze négyszólamú harmónián és vokálokon túl. Illetve egy latin és salsa albumot is akarunk csinálni.
Történt néhány tagcsere a zenekar történetében. Mik a nehéz és könnyű részei annak, ha egy már összeszokott csapatba új ember kerül be?
A nehéz rész az, hogy valaki más helyét veszed át, illetve, hogy a saját imidzsed a rajongók és a nyilvánosság által alakul ki. A könnyű rész egy ismert zenekarhoz való csatlakozásban pedig a zenéjükben való bizalom, és az, hogy egy jól olajozott, tapasztalt gépezetet kapsz magad mögé.
Kérlek, nevezz meg pár művészt, akinek a zenéje inspirálja a zenekar tagjait!
A vokalisták közül: Ella Fitzgerald, Frank Sinatra, Tony Bennett, Jackie Wilson, Dion DiMuchi, Mel Torme’ Caterina Valente, Louis Armstrong, Louis Prima, Antonio Carlos Jobim, Tony Martin, Vic Damone, Marvin Gaye, Anita O’day, Pavarotti, stb.
Az együttesek közül: Bing Crosby and The Rhythm Boys, The Boswell Sisters, The Mills Bros., The Pied Pipers, The Merry Macs, The Modernaires, The Hi-Lo’s, Lambert, Hendricks és Ross, The Meltones, The Singers Unlimited, Take 6, stb.
A hangszeren játszó zenészek közül pedig: Django Reinhart, Stephan Grappelli, Art Tatum, Miles Davis, Chet Baker, John Coltrane, Charlie Parker, stb
A zenekar legtöbb tagjának szóló karrierje is van. Ez hogyan befolyásolta a zenekari munkát? És fordítva: a zenekarban való játék hogyan befolyásolja a szóló karriert?
A zenekaron kívüli szólókarrierünk lehetőséget ad rá, hogy olyan módon fejezzük ki magunkat egyéni művészként, amire a zenekaron belül nincs lehetőség. A szóló karrierben szerzett tapasztalatok pedig hozzásegítenek, hogy képesek legyünk kiterjeszteni a zenei kreativitásunkat és néhány új ötletet hozzunk a bandába.
Könnyű együtt dolgozni egymással? Hogyan hoztok döntéseket?
Nem mindig egyszerű egymással dolgozni. Nem értünk mindig egyet, és néha hosszú folyamat, mire megszületik a döntés. Demokratikusan működünk, szóval mindannyiunknak ugyanannyi joga van dönteni abban, hogy mit teszünk csapatként. Általában nem döntünk addig, amíg mindenki egyet nem ért, de olykor előfordul, hogy a többségi szavazat elfogadása elengedhetetlen. Olyanok vagyunk, mint egy család. Az egymás iránti szeretet és tisztelet az alap és a hajtóerő, ami ilyen sokáig együtt tartott minket.
Mik a terveitek?
Tervezünk idénre egy új albumot, és csinálunk egy széleskörű világkörüli turnét a közelgő évfordulónk tiszteletére. Illetve van még egy vadonatúj műsorszám, amit a Take 6 vokálcsapattal készítettünk. Ötvöződnek benne a két csapat hangjai egy különös, tízszólamú harmóniában.
