+ Tudomány

Mobiljátékkal a demencia ellen?

Az alkalmazás iOS és Android rendszerekre is elérhető. Az ingyenesen elérhető játékban a felhasználóknak szigetek és jéghegyek között kell lavírozniuk.

A demencia kutatását elősegítő mobiljátékot fejlesztett a Deutsche Telekom Csoport, a Sea Hero Quest nevet viselő alkalmazást csütörtökön mutatták be Budapesten. A Magyar Telekom közleménye szerint a játék segítségével a kutatók elmélyíthetik az ember térbeli tájékozódásával kapcsolatos tudásukat, valamint jobban megismerhetik a felelős agyi terület működését.

Az iOS és Android rendszerekre is elérhető, ingyenesen letölthető játékban a felhasználóknak szigetek és jéghegyek között kell lavírozniuk, miközben ennek minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálódik. Amennyiben két percig 100 ezer felhasználó játszik egyszerre a kifejezetten erre a célra fejlesztett játékkal, nagyobb adathalmaz jön létre, mint 50 évnyi hagyományos módszerekkel végzett laboratóriumi kutatás eredményeként. Az összegyűjtött adatok elemzését a University College London végzi.

Az előrejelzések szerint a demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd. A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Számos demenciával küzdő ember számára az első jel a tájékozódási képesség elvesztése, amelynek következtében még a jól ismert helyeken és környezetben sem képesek eligazodni – áll a közleményben, amely szerint a demencia és leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór Magyarországon is súlyos problémát jelent: mintegy 250 ezerre becsülik a közvetlenül érintettek számát.

A közlemény idézi Kálmán Jánost, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának intézményvezetőjét, aki a csütörtöki sajtóbemutatón arról beszélt: a demencia kezelésében jelenleg csak tüneti, elsősorban a gondolkodási és viselkedési problémákra irányuló terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre. Nagy jelentősége van azonban a korai felismerésnek és szűrésnek, mivel a korai pszichés, biológiai és szociális beavatkozások, az életmód változtatás hatékonyan késleltetheti a betegség kialakulását, lassíthatja a romlást.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top