+ művészet & politika

Gyurcsány miatt kaszálták el a folyóiratot

Amíg én kurátor vagyok, nulla forintot fogok javasolni a Mozgó világnak, mert Gyurcsány Ferenc politikai felépítményének háttérintézményének tartom – mondta Csontos János az NKA sajtótájékoztatóján.

Az NKA Szépirodalmi Kollégiumának friss döntésének következtében a napokban több neves folyóirattól vonták meg az állami támogatást, ezzel veszélyeztetve a folyóiratok további működését.

Nem az a cél, hogy a lapok a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával, hanem az NKA pótlólagos támogatásával működjenek

– mondta Doncsev András, az NKA alelnöke. A Szépirodalmi Kollégium döntésének következtében ugyanakkor a támogatás nélkül maradt lapok helyzete kritikussá vált. Illetve a 2000 című lap szerkesztői az életben maradás lehetőségének kérdését már meg is válaszolták: a lap megszűnik.

Ha a kollégium a pályázatok színvonalának megfelelően, tisztán szakmai döntést hozott, hogyan fordulhatott elő, hogy az olyan nagy nevű lapok, mint a 2000, a Literatúra és Mozgó Világ végül egy fillért sem kaptak, tette fel a kérdést a Népszabadság munkatársa, amire meg is érkezett a válasz Csontos Jánostól, akit Balog Zoltán miniszter delegált a kollégiumba

Amíg én kurátor vagyok, nulla forintot fogok javasolni a Mozgó világnak, mert Gyurcsány Ferenc politikai felépítményének háttérintézményének tartom, tessék visszakeresni, hány Gyurcsány-interjú volt benne, nem gondolom, hogy a magyar folyóirat-kultúrának ilyen Patyomkin-intézményt kéne támogatnia.

A sajtótájékoztatóról bővebben a nol.hu-n olvashatsz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top