Soha korábban nem volt ilyen felkérésem – Bálint András interjú

bálint andrás

A Libri irodalmi díj egy szakmai presztízsdíj, melyet minden évben olyan könyv kaphat meg, ami nemcsak hozzánk, de kultúránkhoz is hozzá tesz valamit. A 2015-ös év könyves terméséből több körös szakmai szavazás során kerül ki a verseny győztese. Az utolsó körbe került tíz kötetről Szilágyi Zsófia, Fullajtár Andrea, Vitray Tamás, Károlyi Csaba és Bálint András hozza meg a végső döntést. Az esélylatolgatás szándéka nélkül faggattuk Bálint Andrást.

– A születésnapjához [április 26.] ennyire közel nem tehetem meg, hogy nem adok némi távlatot az olvasásról szóló beszélgetésünknek. Milyen olvasmányélmények jutnának eszébe, ha a gyermekkoráról faggatnám?

– Annakidején? Biztos vannak korábbiak, de így kapásból Jókai Mór és Verne Gyula jut eszembe, és mert az ötvenes években voltam gyerek, ezért még a régi, illusztrált, háború előtti kiadásokat olvastam. May Károly… aztán az Illyés Gyula által összegyűjtött Hetvenhét magyar népmese. Borisz Polevoj: Egy bátor ember; Gajdartól a Timur és csapata, Katajev: Távolban egy fehér vitorla. Ezek a szovjet szerzők akkor nagyon közel voltak hozzánk, de azt gondolom még most is, hogy volt közöttük olyan, ami ma is érvényes olvasmány lehetne. Kedveltem Mark Twaintől a Tom Sawyert, és beugrik a Kököjszi és Bobojsza – később magát Török Sándort is volt szerencsém megismerni.

– Létezik olyan szempont, „hozzáadott érték”, amitől egy színész másképpen olvas, mint egy „civil”?

– Ezt a tíz könyvet, amit most zsűrizni kell, én már elolvastam, volt közöttük olyan is, ami már korábban, a Libri felkérésétől függetlenül a kezembe került. De azokat is újra kezembe vettem. Jövő héten külföldre kell mennem, s oda is magammal viszek a kötetek közül hármat. De, hogy visszatérjek a kérdéshez, nagy felfedezésem volt, hogy Dragomán György milyen jól ír dialógust, és milyen jól ábrázol párbeszédekkel karaktert, legyen az öreg hülye, fiatal okos vagy drogos rocker. Ő alkalmas lenne arra, hogy drámát írjon.

– Az olvasás témájánál maradva, azok után, hogy színpadon láttam, szívesen elolvasnám Heltai kiadatlan naplóját. Ön hogy jutott a hozzá?

– Ismerem Heltai unokáját, és ő adta a kezembe a majd’ hétszáz oldalas anyagot, és hozzájárult ahhoz, hogy csináljak belőle egy estet. Akkor én már éreztem, hogy ez mekkora irodalomtörténeti érték, és most már nyugodtan mondhatom, hogy meg fog jelenni.

– Visszatérve a zsűrizéshez: volt már korábban ilyen jellegű felkérése?

– Nem, soha nem kértek még tőlem ilyesmit. Haboztam is néhány órát, hogy el merjem-e vállalni, de sokat nyomott a latban, hogy kik a többiek. Szilágyi Zsófia és Károlyi Csaba két kitűnő szakember, akik az irodalom oldaláról teszik hitelessé a zsűri munkáját.

A LIBRI IRODALMI KÖZÖNSÉGDÍJRA május 10-ig lehet szavazni,
és május 25-én derül ki, hogy
ki kapja a Libri irodalmi és Libri irodalmi közönségdíjat.

– Be lehet kicsit pillantani a kulisszák mögé? Mi történik túl azon, hogy a zsűri tagjai magányosan olvasnak?

– Egyszer találkoztunk, s akkor abban maradtunk, hogy mindenki nekilát a saját szempontja és módszere szerint, aztán május elején találkozunk. A döntés nehézségét nyilván az adja, hogy ezek különböző műfajú kötetek, van verseskötet, regény, történelmi tanulmány, novellás kötet, esszék…

– Hogyan lehet ezek között rangsort felállítani?

– Az biztos, hogy az irodalmárok „nagyon ránk fognak nézni.” Mármint Fullajtár Andreára és rám, hiszen mi, kvázi-civilek vagyunk ezen a terepen, akkor is, ha sok szerzőhöz, könyvhöz adott valamiféle viszonyunk. Réz Pali könyvét például egészen közelről ismertem már korábban is, hiszen a könyvbemutatón én olvastam fel részleteket.

– Térey-t meg talán rendezett is…

– Térey János műveiből kettőt is játszottunk, sőt, egyet én magam rendeztem a főiskolán. A mostani kötetet is elolvastam akkor, amikor megjelent. Persze, ez nem jelenti, hogy nem kell újraolvasnom. Sőt, én jegyzeteket is készítek egy kis noteszbe.

– Ezek az előzetes ismeretek és ismeretségek nem biztos, hogy megkönnyítik a döntést…

– Az ember tárgyilagos akar lenni, de úgysem lehet teljesen az. Viszont ez a mostani helyzet azért is nagyon jó, mert meglepetések is érik az embert. Csodálatos Rakovszky verseskötete, ahogy nagyon érdekes Ungváry Krisztián könyve is…

– Az ön szemszögéből mi a jelentősége egy ilyen díjnak?

– Például pont az, ami most történik: beszélünk a könyvekről, az olvasásról, arról, hogy hol, hogyan és mit olvasunk. Mostanában gondoltam végig, hogy nekem miféle olvasási szokásaim vannak. Itt, a színházban nem nagyon lehet olvasni, a villamoson csak kis alakú könyvet érdemes forgatni… de igazán jól akkor lehet olvasni, ha az ember nekiül, és elolvas egy lélegzettel százötven oldalt. Az nem jó, ha csak elalvás előtt van lehetőségünk olvasni.

Fontos, hogy olvasás közben miként jegyzünk meg dolgokat. Én például bevallom, hogy ceruzával jegyzeteket készítek a könyvekbe, s a hátsó táblára oldalszámokat írok fel. Nemrég elő kellett vennem Ingmar Bergman önéletrajzát, és abban szerencsére ott voltak feljegyezve a számomra fontos oldalszámok, amiket ma is tudtam használni.

– Vannak, akik vészharangot kongatnak és fogalmazzák a „könyvolvasás nekrológját”. Ön mit lát ebből?

– Biztos, hogy van valamiféle változás, érződik, hogy egyre kevesebben olvasnak. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, akinek szüksége van a könyv testére, illatára, hogy fogjam a könyvet, markoljam a papírt! Színdarabot is csak úgy tudok olvasni, ha ki van nyomtatva.

A Libri irodalmi díj zsűrijéről, és a tagokról külön-külön EGYED PÉTER készítette a fotókat.

A Libri irodalmi díj zsűrijéről, és a tagokról külön-külön EGYED PÉTER készítette a fotókat.