+ Film

Döbbenetes film Csernobilról: Minden kórházi jelenet valódi

Természetesen a rendezővel folytatott beszélgetésben elkerülhetetlen volt a fukusimai atomkatasztrófa témaköre, s többen is kérdezték, tudja-e a japán társadalom nagy része, hogy mi vár rájuk? – Ferber Katalin jelenti Berlinből.

Kalina almája – A csernobili erdő (2011)

Japánul: Karina no ringo, Angolul: Kalina`s Apple: Forest of Chernobyl, Rendezte: Akiyoshi Imazeki

Írta: Ferber Katalin

A film egyetlen alkalommal került Berlinben vetítésre, április 23-án, a berlini Potsdamer Platz-on levő Arsenal moziban, a rendező részvételével. A film vetítését a „Sayonara Nukes Berlin”, egy,  az atomerőművek ellen tiltakozó, önkéntesekből álló szervezet készítette elő. A hat hétig tartó rendezvénysorozat neve Protestival, Fukusima-Csernobil. (Nukleáris energia, demokrácia és ami ezen túl van.) Eseménysorozatukat már az idei Berlinále fesztiválon elkezdték hirdetni, én is ott kaptam a szervezőktől egy prospektust. A március 11 és április 26 között tartott rendezvények első napja a fukusimai atomkatasztrófa ötödik évfordulója, az utolsó nap pedig a csernobili atomkatasztrófa harmincadik évfordulója.

A szervezők kiállításokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel és tüntetésekkel hívják fel a figyelmet a nukleáris energia súlyos veszélyeire. Történik mindez abban az országban, ahol 2022-ig a német  parlament  és a német kormány döntése alapján minden atomerőmű bezárását tervezik.

fukusima

A szervezet összes tagja önkéntesként dolgozik, adományokból szerveznek mindent. Rendezvényeik nyilvánosak és ingyenesek.

A film egy nyolcéves kislány története,

akit ugyan Alíznak hívnak, de a nagymamája, aki egy csöppnyi faluban egyedül él, elnevezi unokáját Kalinának. (Kalina kányafa oroszul, mely azon a vidéken a legerősebb fa, s gyönyörű fehér virágai és sötétpiros gyümölcsei vannak. Az utóbbit mi molnárcseresznyeként ismerjük.)

Kalina a nagymamájánál nyaral, együtt főznek, hoznak vizet a kútról, együtt imádkoznak, s mennek el a falu templomába misére. A falu Csernobil közelében van.

Kalina és a nagymamája nagyon szeretik egymást, nem véletlen, hogy sokat énekelnek együtt, mert ez mindkettőjüket felszabadítja. (Kedvenc dalaik egyikét én is fújom kívülről, oroszul.)

Hasonlóan a környező településekhez, ez a falu is elnéptelenedik, s Kalina egyetlen barátnőjének családja is elköltözik.

A nyár végén a kislány vonakodva, de visszamegy Minszkbe, ahol a nagynénje és a nagybátyja (édesanyja testvére) neveli. Ekkor értjük meg, hogy a kislány a szülei nélkül él, édesanyja nagyon beteg és kórházban van, édesapja pedig Moszkvában dolgozik. Mindezt a csernobili katasztrófa tette a környék százezreivel: családok szakadtak többfelé, és sajnos, véglegesen.

A kislány nem igazán szívesen látott vendég a rokonoknál, nagynénjének sajátos elképzelései vannak ugyanis a nevelésről, rendről és fegyelemről. Nem véletlenül akar a nagymamájával élni.

Kalina édesanyja azonban a kórházban elmagyarázza a kislánynak, hogy egy gonosz varázsló mérgező anyaggal szórta tele a nagymama faluját és annak környékét, emiatt nagyon veszélyes Kalinának ott lennie. A gyerek tiltakozik, hiszen a tó gyönyörű, a fákon alma terem, a rókagomba friss és finom. (Ennek ellenére a nagynénje egyetlen mozdulattal a szemétbe hajítja a nagymamától hozott almát és gombát.)

A kislány Minszkben egy iskolatársától balettet próbál tanulni, vagy inkább csak barátra szeretne szert tenni, hisz nagyon magányos. Aztán az iskolatársa is megbetegszik, s abba kell hagynia a balettet.

Kalina kavicsokat gyűjt nagymamája falujában,

s meggyőződése, hogy ezek a kavicsok talizmánként védik azt, akinek ilyen kavicsot ajándékoz. Amikor a nagymama megbetegszik, a gyerek egyedül, busszal utazik hozzá, hátizsákjában egy üveg kalina-lekvárral. A nagymama már attól jobban lesz, hogy kisunokája mellette van, aki egyébként felnőttként segít neki.

Kalina édesanyja már kritikus állapotban van. A gyerek besurran a hozzá a kórházba, és a kezébe tesz egy őrző-kavicsot.

Aztán ő következik, Kalina is megbetegszik. S akkor végignézzük mindazt, ami két és fél évtized után Csernobil következménye. A beteg gyerekeket, akik jóval a katasztrófa után születtek, és akik ártatlanok és tehetetlenek. Annak szemével nézzük a sápadt arcokat, a hatalmas szemeket, a szívszorító kopasz buksikat, akinek hazájában két atombombát dobtak le 1945 augusztusában, s aki a film befejezése után szembesült a fukusimai atomkatasztrófával.

Kalinát a nagymamával együtt az apukája is meglátogatja a kórházban. Édesapja a folyosón sír, mert nem mondhatja meg a gyereknek, hogy az édesanyja már nincs velük. A két felnőtt azonban mindent megtesz, hogy visszavarázsolja a mosolyt és a nevetést a kislány arcára.

Karácsonyra hazaengedik Kalinát, de az orvos elmondja a nagymamának, hogy keveset tudnak tenni a gyerekért, mert hiába volt a műtét és a kezelés, a betegség visszatért.

A nagymama csaknem eszét vesztve zokog és könyörög az orvosnak, hogy mentse meg az unokáját. S akkor az orvos rászól: a kórházban ne sírjon, mert az egyetlen gyereken sem segít. Erősnek kell lennie minden felnőttnek. Nekik muszáj erősnek lenniük.

Kalina végül megszökik a kórházból, hogy megtalálja és elűzze a gonosz varázslót, aki méreggel szórta tele a nagymama faluját.

A film egészen rendhagyó elegye a dokumentumfilmnek és a játékfilmnek.

A vetítés után megtudhattuk a rendezőtől, hogy a filmben minden kórházi jelenet valódi volt. Elmondta, hogy amíg a kórházban forgatott,  ő sem sírt, csak amikor beszállt az autójába. Imazeki a forgatás közben nagyon sok fényképet készített a kórházban a beteg gyerekekről és a szüleikről, s ezeket  odaajándékozta nekik.

A főszereplő, aki Kalinát alakítja, ma már anya, van egy kisgyereke.

Természetesen a rendezővel folytatott beszélgetésben elkerülhetetlen volt a fukusimai atomkatasztrófa témaköre, s többen is kérdezték, tudja-e a japán társadalom nagy része, hogy mi vár rájuk?

Imazeki válaszai elszomorítóak voltak: ma, öt évvel Fukusima után, nincs arra utaló jel, hogy a japán társadalom nagy része tudatában lenne mindannak, ami a rádióaktivitás miatt várható. A kormány a helyén van, a gazdaság működik, a megbetegedésekről pedig (egyelőre) csak az érintett családok tudnak.

Kérdés, tette hozzá a rendező, meddig marad ez így.

Bár kevesen voltunk a vetítésen, mindenki egyenként köszönte meg a rendezőnek, hogy elkészítette ezt a filmet.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Tóth József szerint:

    És meddig lesz Magyarországon az a helyzet, hogy annyira keveset tud – és akar tudni – a közvélemény Csernobilról is és Fukusimáról is? Amúgy a kányafa egy berkenye faj. Ha még mond valakinek valamit, a 80-as- 90-es évek akkor nagy visszhangot keltett könyvcíme: Vaszilj Suksin: Vörös kányafa….

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top