+ Fotó

Ilyennek látott anno Szipál Márton

Szipál Márton fotóművész, a magyar fotográfia egyik legismertebb személyisége – ezt bárki leírhatja a 92 éves korában elhunyt élő legendáról, de hogy ki volt ő, talán kevesen tudják. Vándor Ágnes leírta Szipál-fotójának születését.

Ilyennek látott anno Szipál Márton. Emlékezetem szerint fodrász után, de elég romosan érkeztem hozzá. Mire bevitt a nem túl tágas fürdőszobájába, előkapott egy fekete ceruzacsonkot, és mondta, húzzam ki vele a szemem. Majd bevitt a szobájába, leültetett arra szuper kopott kanapéjára, amit mindig meg akartam tőle szerezni, de nem adta. Nézett jobbról, nézett balról, megnyálazta az ujjbegyeit, kicsit megigazgatta a hajam, majd beállt egy klasszikus fotoaparát mögé. Vagy egy órán át cseverésztünk, közben sokat mondok, ha háromszor kattintotta el a gépet. Már rég elfeledkeztem az egészről, amikor megjelent ezzel a képpel. Mert így is lehet nézni az embert, a világot. Szeretettel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top