+ Film

600 millió forintot kapott új rendezésére

Pálfi György

Az Úr hangja, a Pappa Pia és a Cigány az űrben filmterve is megkapta a Magyar Nemzeti Filmalap támogatását. Csupó Gábor legújabb filmjében a 70-es, 80-as évek zenei világa, ikonikus magyar slágerei előtt tiszteleg.

Pálfi György Az Úr hangja, Csupó Gábor Pappa Pia és az elsőfilmes Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című filmtervének is gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap. A filmalap csütörtöki közleménye szerint 600 millió forintos gyártási támogatással készítheti el Az Úr hangja című mozifilmjét a Taxidermiát és a Szabadesést is rendező Pálfi György.

A Stanislaw Lem 1968-ban megjelent regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. Az Úr hangja forgatókönyve, melyet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György jegyez, korábban már elnyerte a Torino FilmLab és az ARTE France filmtervfejlesztő díjait, az Európai Unió MEDIA Programja pedig 50 ezer eurós támogatást ítélt meg a fejlesztésére.

A KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készülő film forgatása június második felében kezdődik és októberig tart, a stáb a magyarországi helyszínek mellett többek között Ottawában, Las Vegasban és New Yorkban is forgat. Pálfi György ezúttal is állandó alkotótársaival, Pohárnok Gergely operatőrrel és Lemhényi Réka vágóval dolgozik. Az Úr hangja várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba – olvasható a közleményben.

A Pappa Pia című alkotás 1,01 milliárd forint gyártási támogatást kap a filmalaptól. Csupó Gábor – akinek a nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint A Simpson család, a Híd Terabithia földjére vagy a Holdhercegnő – legújabb filmjében a 70-es, 80-as évek zenei világa, ikonikus magyar slágerei előtt tiszteleg. A zenés romantikus vígjátékban a legnagyobb és legnépszerűbb dalok eredeti szövegekkel, modernizált változatban csendülnek majd fel.

A Pappa Pia története egy római-parti csónakház körül bonyolódik, főszereplője Tamás, a huszonéves kallódó zenész, akit kiöregedett rockzenész nagyapja arra kér, segítsen neki csónakháza megtartásában, amelyet banki adóssága miatt az elárverezés fenyeget. A forgatókönyvet Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Veszettek) jegyzi, az operatőr Tóth Zsolt lesz, a producer Tőzsér Attila, a koproducer Kálomista Gábor. A forgatás júliusban kezdődik, a szereplőválogatás még javában tart. A Pappa Pia 2017-ben lesz látható a magyar mozikban.

Lengyel Balázs első mozifilmjének gyártásához a filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 313,96 millió forintos támogatást ítélt meg. A Lajkó – Cigány az űrben egy fekete komédia, amelyből kiderül, hogy az első élőlény az űrben nem egy Lajka nevű kutya volt, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta. Lengyel Balázs saját ötlete alapján a forgatókönyvet Lovas Balázzsal közösen írta a filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. A címszerepet Keresztes Tamás játssza, mellette Gyabronka József és Pálffy Tibor lesznek a főbb szereplők. Az operatőr Réder György lesz.

A Lajkó – Cigány az űrben szintén a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában készül. A forgatás július közepén kezdődik, bő egy hónapig tart, helyszínei többek között Budapest, Várpalota, Szentendre és Csobánka ipari, civil és katonai létesítményei lesznek. A fekete komédia várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba – áll a közleményben.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top