Révész László László: Én ugyan elbúcsúztam, de az álmaim nem

gulli_vera_RLL

Elkezdtem mágikus realisztikus, Gulácsyt idéző képeket festeni, amelyeket nem lehetett akkoriban kiállítani: túlságosan szexinek találták őket, például a páncélos lovagok kardja között, nyitott, vörös köntösben előlibbenő meztelen nőt – meséli Révész László László képzőművész legújabb, a Neon Galériában nyílt Serviam-Non Serviam című kiállítása kapcsán.

– Nagyítógép, fekete lufi és törött váza is szerepelt a Liget Galériában tartott legutóbbi Kis nagyítás című performanszán, amely a Gulli Vera kiállításmegnyitója kapcsán zajlott április 21-én. Kicsoda Gulli Vera és mit tudhatunk róla?

– Egy rövid ál-fiction történetet írtam, amelyben a főszereplő, Gulli Vera mérete egyik napról a másikra megváltozik az új szokása miatt: a nő ugyanis egy mikrohullámú sütőben melegíti az ételét, emellett pedig hacsak teheti, képregényeket olvas. Nemcsak méretet vált, hanem színt is: ha a piros volt az uralkodó szín az adott oldalon, ő is pirossá lett olvasás közben, és így tovább, végül pedig „kifehéredett”. Az apró fekete pontok, keskeny kontúrvonalak azért megmaradtak az óriásnőn, hogy elválasszák a testrészeit. Mindezt meg is rajzoltam, három óriási méretű 114 cm x 165 cm-es papíron, amelyeket több kisebb, egyenként 38 cm x 55 cm-es rajzlapokból állítottam össze.

– Miért pont ezt a méretet választotta?

– Egy pisai kiállításomra készültem, amikor szembesültem azzal, hogy a repülőgépre csak 38 cm x 55 cm-es csomagot vihetek fel. Így adott volt, hogy mekkorában dolgozhatok. Sokkal bonyolultabb lett volna a szállítás, ha egyben van a kép. Egyébként pedig tetszik, jól ki lehet rakni, közeli és laza, nem akarja lenyűgözni a festékmennyiséggel a nézőt.

Révész László László: MOM 2014, 150 x 100, olaj vászon

Révész László László: MOM 2014, 150 x 100, olaj vászon

– Ahogy a performanszban elhangzik, „eljött a pillanat, amikor az óriások szerepét is átvették a gépek, nemcsak az emberét.” Ez a gondolat visszaköszön a Neon Galériában márciusban és áprilisban nyílt Serviam-Non serviam című kiállításán is. Mitől egyedülálló a most bemutatott anyag?

– A tárlat első, Serviam című részében találhatók a legfrissebb, 2015-ös, míg a Non Serviam részében az 1980-as években készült munkáim. Sosem csináltam még ilyen jellegű „dupla” kiállítást. A témáját Stanislaw Lem: Álmatlanság című könyvének egyik novellája, a Non Serviam ihlette. Az 1971-ben megjelent regény egy humorral megírt tudományos-fantasztikus mű, amely nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy mi történik egy mesterségesen teremtett világban. A festményeim főszereplői is mesterséges lények, ún. perszonidák, akik egyszer csak rájönnek, valójában kreálva vannak.

A Non Serviam részben látható, a nyolcvanas években készült munkáim pedig a felszámolt raktáramból kerültek elő: sok képemre nem is emlékeztem. Miután lediplomáztam (MKE-festő szak, 1981., MOME-animáció szak 1985. – a szerk.), volt egy „kisiklásom”. Az akkori festményeim teljesen eltértek az addigi kollázsos, robusztus munkáimtól.

Páncélosok, 100 x 70, olaj vászon, 1985

Révész László László: Páncélosok, 100 x 70, olaj vászon, 1985

Elkezdtem mágikus realisztikus, Gulácsyt idéző képeket festeni, amelyeket nem lehetett akkoriban kiállítani: túlságosan szexinek találták őket, például a páncélos lovagok kardja között, nyitott, vörös köntösben előlibbenő meztelen nőt. Meg aztán, vannak olyan korszakok, amikor bizonyos típusú művek egyáltalán nem eladhatók. Az asztronautát ábrázoló diplomamunkámat is megtartottam, és most akadt csak rá érdeklődő. A nyolcvanas években készített festményeimet csak egyszer-egyszer állítottam ki, évtizedekre félretettem tettem őket, egészen mostanáig.

– Visszatérve a 2015-ös, perszonidákat ábrázoló munkáira: erős párhuzamot érezni a mai korral, amikor mindenki trendi akar lenni, ugyanolyan helyzetben akar fényképezkedni, vagy ugyanazt a ruhadarabot akarja viselni.

– Ma a Serviam korszakot éljük, szolgálunk a kreátorunknak, a márkáknak. De eljön az idő, amikor mint Lucifer, megtagadjuk a szolgálatot, és szembeszegülünk az Isten akaratával. Szeretem, ha a képeimen összekapcsolható a múlt, a jelen és a jövő, vannak jövőbe való utalások, ahogy a most kiállított anyagban is.

Révész László László: She was always a bit of an outsider tinta papíron, 30 x 40, 2015

Révész László László: She was always a bit of an outsider
tinta papíron, 30 x 40, 2015

– A László László nevet pont egy jövőbe látó médiumtól kölcsönözte. Miért pont ezt a nevet választotta?

– A nyolcvanas években tagja voltam az Erdély Miklós vezette Indigó csoportnak. Erdély édesanyja híres médium volt, Óriás Arankának hívták. Régóta ismertem Erdélyt, 1986-ban közös performanszt csináltunk vele és Böröcz Andrással New Yorkban. ’87 körül aztán a Magyarok Skóciában című Glasgow-i kiállításra készültem, ennek kapcsán pedig elkezdtem szeánszképeket festeni, átdolgozni. Tudvalevő, hogy a szeánszokat médiumok vezetik, így utánanéztem, kik voltak híres médiumok.

Révész László László: Hold 1987, 100 x 70, olaj vászon

Révész László László: Hold 1987, 100 x 70, olaj vászon

Ráakadtam az 1920-as évek leghíresebb spiritisztájára, László Lászlóra, akiről később kiderült, hogy egy közönséges rabló: a korabeli sajtóhírek szerint hipnózissal követett el betöréseket, sőt a szerelmét is ilyen módon vette rá, hogy legyen öngyilkos, amiért később letartóztatták, ám végül kiszabadult 1918-ban. Ő maga kétszer is megkísérelt öngyilkosságot.

Emellett Pataki Gábor művészettörténész felhívta a figyelmemet egy bizonyos László László nevű aktivista stílusban festő művészre, aki az 1930-as években élt és alkotott. Mivel a nevemet praktikus okokból meg kellett változtatnom – hiszen Révész László néven egy rendezőt és egy karnagyot is tisztelhetünk –, ezek után nem volt kérdés, mit választok.

– Ha már a jövőbe látásnál tartunk. A Karkade company nevű társulatában akrobatákkal dolgozik együtt, évente egy előadást tartanak, ám év közben is rendszeresen próbálnak. A Konzerv című darab egy álom alapján született, de a Kék párduc is álomszerű vízió. Gyakran használja az álmait az alkotáshoz?

– A társulattal az új cirkusz, a színház és a performansz elemeit alkalmazzuk egy-egy előadás létrehozásánál. Lenyűgöz a profizmusuk, olyan titkot tudnak, amit én nem.

Révész László László: Búcsú az álmoktól II, 1986 (200x250cm, olaj, vászon)

Révész László László: Búcsú az álmoktól II, 1986 (200x250cm, olaj, vászon)

Ami pedig az álmokat illeti: a kilencvenes évek elején két nagy képet festettem, amelyeknek a címe, Búcsú az álmoktól. Mert megelégeltem, hogy az álmaim beleszóltak az életembe. Én ugyan elbúcsúztam, de az álmaim nem. A legutóbbi performanszomban szereplő nagyító és a satuba szorított fekete lufi ötletéül is egy álom szolgált alapul, amit persze továbbfejlesztettem.

Hihetetlen, de még mindig meglepnek az álmaim. Rossz alvó voltam, és maradtam is a mai napig.