+ Színház

Ebben nagyot tévedett az MTI

Tegnap adtuk hírül az MTI nyomán, hogy pert indított elmaradt miskolci rendezései miatt Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás nélkül menesztett igazgatója. Erről azért kicsit árnyaltabb véleménye van a volt igazgatónak:

NOS! Ez a hír nem hír, ugyanis a per már nyolc hónapja zajlik, 2015. augusztus 10-én kezdődött.
Tárgya: biztatási kártérítés, a színház 2015. március 18-i évadtervében szereplő két rendezésem (Boris Vian: Tajtékos dalok és John Cassavettes: Premier) honoráriumának 80 százalékát kértem a Miskolci Nemzeti Színháztól. Az alperes, pontosabban Béres Attila érvelését, hogy a biztatási kártérítés alaptalan, hiszen én, mint ügyvezető „magamat biztattam”, viccesnek érzem, hiszen minden játszó vagy rendező színházigazgató az évadterv összeállításakor magát bízza meg a szereppel, rendezéssel. Erre a szerződésemben (gondolom a többiekében is) külön pont ad lehetőséget.
Egyébként két precedensértékű ítélet már volt hasonló jellegű kártérítési ügyben – mindkét esetben a sértettek javára ítélt a bíróság.
De addig még néhány tárgyalás hátravan. Május 19-én lesz az ötödik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top