Archív

Beperli volt színházát az igazgató

A volt igazgató úgynevezett biztatási kártérítési pert indít: miután menesztését követően Szabó Máté megbízott ügyvezető személyes egyeztetés nélkül kivette a miskolci színház 2015/2016-os évadának kész műsortervéből azt a két előadást, amelyet rendezőként ő jegyzett volna, így a következő 8-10 hónapban már esélye sem volt, hogy rendezőként dolgozhasson.

Pert indított elmaradt miskolci rendezései miatt Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház tavaly márciusban indoklás nélkül menesztett igazgatója – írta az Észak-Magyarország szombaton.

Az igazgató a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak elmondta: úgynevezett biztatási kártérítésről van szó, miután menesztését követően Szabó Máté megbízott ügyvezető személyes egyeztetés nélkül kivette a miskolci színház 2015/2016-os évadának kész műsortervéből azt a két előadást, amelyet rendezőként ő jegyzett volna.

Kiss Csaba szerint ez akkor történt, amikor már lényegében minden színháznak összeállt az évadterve, így neki esélye sem maradt, hogy a következő 8-10 hónapban rendezőként másutt munkát vállalhasson. A volt direktor abban bízik, hogy a Miskolci Járásbíróság a bizonyítékok és több hasonló, precedensértékű per tapasztalata alapján rövidesen ítéletet hirdet.

Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a lapnak azt nyilatkozta: véleménye szerint Kiss Csaba biztatási kártérítési igénye nem megalapozott, mivel azonnali hatályú felmentés előtt saját magát bízta meg a rendezéssel, tehát „önmagát biztatta”.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top