+ Zene

A Ramones-rajongók valószínűleg nem hagyják ki az idei Sziget Fesztivált

Ramones

A Sziget szervezői újabb neveket jelentettek be. Immár azt is tudjuk, kik nyitják majd a fesztivált a mínusz egyedik napon, augusztus 10-én.

Marky Ramone, a Ramones egykori legendás dobosa nyitja zenekarával az idei Sziget fesztivált a mínusz egyedik napon, augusztus 10-én. Ezen a napon lép a nagyszínpadra a Die Antwoord és a Skunk Anansie is. A fellépők között lesz Afrojack, Zedd, a DVBBS, Carnage és TroyBoi is – közölte Vető Viktória sajtófőnök csütörtökön.

A kortárs könnyűzenei színtér egyik legmeghökkentőbb formációja, a dél-afrikai Die Antwoord többször is járt már Magyarországon. A hiphop, elektro és rave elemeit vegyítő fokvárosi zenekar 2009-ben robbant be a zenei életbe Enter the Ninja című klipjével, azóta harmadik albumuk is megjelent.

A négytagú londoni Skunk Anansie, amely emlékezetes Sziget-koncerteket tud maga mögött, az alternatív ellenkultúra egyik legfontosabb csapatának számít a kilencvenes évek közepe óta. Augusztus 10-én legfrissebb, idén januárban megjelent, Anarchytecture című lemezét mutatja be.

Marky Ramone (Marc Steven Bell) minden idők egyik leghíresebb és leghírhedtebb amerikai punk rock bandájának, a műfaj történetére az egyik legnagyobb hatást gyakorló Ramonesnak volt a dobosa 1978 és 1983, majd 1987 és 1996 között. A zenekar alapítói közül ma már senki sem él. A dobos csapata, a Marky Ramone’s Blitzkrieg tavaly szeptemberben sikeres koncertet adott az A38-on, a punk 40. születésnapját ünneplő idei turnén a Ramones klasszikusai, köztük a Blitzkrieg Bop, az I Wanna Be Sedated, a Rock ‘n’ Roll High School vagy a Psycho Therapy is elhangzanak.


A szervezők csütörtökön jelentették be Afrojack fellépését is az idei Szigeten. A Grammy-díjas holland elektronikus zenész, dj-producer, a nemzetközi elektro house színtér igazi sztárja az Arena helyszínen fog játszani, akárcsak Zedd. Utóbbi, az orosz származású, Németországban felnőtt 25 éves dj-producer már Grammy-díjat is kapott. Tavaly jelent meg második lemeze True Colors címmel. A fellépők között lesz Alex és Chris van den Hoef kanadai elektronikus zenei duója, a DVBBS, amely fellépett már Ázsiában, Ausztráliában, körbeturnézta Észak- és Dél-Amerikát, valamint Európát is.


Az A38 sátor programjában szerepel a hiphop előadóból sikeres tánczenei producerré vált guatemalai Carnage (Diamanté D. Blackmon), aki az EDM, a rap és trap műfajában mozog otthonosan. Tavalyi nagy sikere a WDYW és Toca kislemez volt. Szintén a fellépők között lesz a londoni multiinstrumentalista TroyBoi is.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top