Lehet hasonlítani házassághoz, gyerekhez, kutyához… – interjú Nagy Viktorral

000.Nagy_Viktor_KULTKIKOTO

Tizenegy év nyilván nem lehet végig „mámoros kéjutazás”. Bírod még a Kultkikötőt?

Nem állítom, hogy időnként nem jut eszembe, hogy milyen régóta foglakozom a Kultkikötő ügyes-bajos dolgaival, de az biztos, hogy mára már sokkal könnyebb, mint a kezdetekkor, amikor az egész még egy körvonalazhatatlan lázálomnak tűnt. Most már sokkal több a visszajelzés, és ha úgy érzem, hogy gödörbe kerültem, akkor van, ami továbblendít. Például, ilyen az, amikor már decemberben érdeklődnek a szállodák és a nyaralótulajdonosok a jövő évi program után.

Ez – örömökkel és nehézségekkel – úgy hangzik, mint egy házasság.

Persze, ezt az egészet egyszerre lehet hasonlítani házassághoz, gyerekhez, kutyához… és minden olyan dologhoz, ami kötöttség, felelősség és öröm is egyben…

…állandóság és változás egyszerre. Beszéljünk ezek mentén a tizenegyedik nyár programjáról!

Állandó a Kultkikötő életében, hogy mindenképpen igyekszünk a gyermek- és a felnőtt-előadások arányát megtartani a mostani kiegyensúlyozott szinten. Állandó az is, hogy nem szeretnénk engedni abból a színvonalból, amit tíz év alatt kiharcoltunk. Éppen ezért nem vagyunk „nyári repertoárszínház”, hanem ebben a két hónapos nyitvatartásban – ami hosszabb, mint a balatoni szezon – Magyarország általunk legjobbnak gondolt előadásait meghívjuk, ha olyanok, hogy passzolnak egy nyaraláshoz.

Fura szempont!

Bármilyen furcsán hangzik, nyáron, a Balaton mellett ez is fontos, hiszen Balatonföldváron egy kilencszázhatvan személyes nézőteret kell estéről-estére megtöltenünk. Balatonboglár egy sokkal intimebb helyszín, ahová egészen másfajta előadások kellenek, és akkor még nem beszéltem Balatonfenyvesről, ami megint egy teljesen más karakterű hely. Ezeket a szempontokat kell összeegyeztetni a „Víz Tiszta Kultúra” szlogennel. A változást a Kultkikötő működésében az jelenti, hogy egyre több bemutatót és helyben születő saját produkciót szeretnénk. Ilyen törekvéseink eddig is voltak, de idén a bemutatóink száma magasabb lesz, mint a korábbi években.

Fullajtár Andrea

Fullajtár Andrea

Nézzünk konkrétumokat!

Pindroch Csaba nálunk mutatja be Segítség! Megnősültem! című önálló estjét, ami Sebes T. Antal azonos című könyvéből készül. A Marlene Dietrich estnek volt már előélete Budapesten, de nálunk lesz az országos bemutatója Fullajtár Andreával, ahogyan az Experidance Társulat Grand Voyage című produkciójának is. Ami nagyon fontos, hogy lesz egy saját gyerekdarabunk, ami még készülőben van: a Helka és Kelén legendáriumot dolgozza fel. Ez így már négy saját bemutató, ami több mint a korábbi években volt, de ezzel együtt be kell vallanom, hogy számunkra igazában minden este olyan, mint egy bemutató, hiszen mindent csak egyszer játszunk, nincs lehetőség arra, hogy „második esélyt” kapjon egy darab. Idén az eddigiekhez képest erősödik a „zene a színházban, színház a zenében”-vonal: a klasszikus zenés színházi műfajok mellett olyan színészek érkeznek zenés estekkel, mint Kulka János, Hernádi Judit vagy Kálloy Molnár Péter. Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László pedig közösen írnak-szereznek dalokat-verseket.

Hernádi Judit

Hernádi Judit

Kikkel, milyen társulatokkal működik együtt a Kultkikötő?

Kecskeméttől Kaposvárig megszólítottuk a vidéki színházakat, a fővárosból pedig a Madách Színházzal kerülgettük egymást régóta, és végre ők is jönnek! Természetesen idén is lesz Orlai Produkció, és a Thália Színház is visszatérő vendégünk.

Quimby

Quimby

Koncertek?

Úgy tűnik, hogy a Quimby mára elválaszthatatlanul hozzánőtt a Kultkikötőhöz, és már biztos, hogy lesz Tóth Vera-koncert, és fellép a Budapest Jazz Orchestra is – Malek Andreával. Balatonbogláron – a Babel Sound-dal együttműködésben – lesz egy világzenei koncertsorozat, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, de ennek a programját még ne fedjük fel, mert a külföldi fellépőkkel folynak az egyeztetések.

Budapest Jazz Orchestra

Budapest Jazz Orchestra

Ritkábban esik szó az Összpróba táborról, de szeretném, ha nem hagynánk ki!

Az is szerelem, és régebb óta tart, mint a Kultkikötő, melynek szerves és elengedhetetlen részévé lett az elmúlt tizenegy év során. Még a Színművészetire jártam, mikor elkezdtem ezt a tábort. A táborral a „hőskorszakban” jártuk az országot, és ha valahol eltöltöttünk egy-két évadot, akkor az elkészült produkciókból csináltunk egy minifesztivált, amihez meghívtunk professzionális színházakat is, például Pestről a Katonát, vagy a kaposváriakat. Aztán, amikor a Kultkikötő elindult, akkor otthonra talált a tábor is… Nekem az Összpróba a szívügyem, mert egy olyan tíznapos alkotótábor, ahol a gyerekek olyan szakemberekkel jönnek össze, akiktől életre szóló impressziókat szerezhetnek. Két korcsoportban reggeltől estik folyik a munka, és közben olyan szakterületekben merítkezhetnek meg, mint a színészet, a tánc, a film. Persze, a végén létrejövő produktum elengedhetetlen része a Kultkikötőnek.

***

A KULTKIKÖTŐ

balatonföldváribalatonboglári és balatonyfenyvesi

előadásaira, bemutatóira és koncertjeire

már most lehet

KEDVEZMÉNYES JEGYET vásárolni ITT!