Ulbert Ádám: Azzal foglalkozom, hogy egy másik dimenzióban megjelenő kép hogyan vált formát

Ulber Ádám és Fenyvesi Áron

Április 8-án, pénteken nyílt a Trafóban az a csoportos kiállítás, melynek ürügyén Ulbert Ádám Hollandiában élő képzőművészt faggattuk.

Talán még vannak olyan kiállítás-látogatók, akik nem ismerik a nevedet. Hol kell téged elhelyezni a képzőművészet világában?

Én itthon nem tanultam képzőművészetet. Először bölcsészkarra, később a MOME videó szakára jártam. Ilyen előzmények után mentem Hollandiába képzőművészeti mesterképzésre. Nekem igazából akkor volt Magyarországon az első komolyabb kiállításom, amikor már kinn éltem…

Miért éppen Hollandia?

Korábban már jártam ott egy évig egyetemre, s amit akkor tapasztaltam, az érlelte meg a gondolatot: szeretnék visszatérni mesterképzésre. Persze, azt azért nem gondolom, hogy – képzőművészeti szempontból – érvényes ez az itthoni-hollandiai szeparáció. Nekem itt és ott is voltak kiállításaim. Nem gondolom, hogy alkotóként beállítható lennék valamiféle nemzet-karakterológiai sablonba… és nincs is ilyen szándék bennem.

A két ország művészeti életét összehasonlítva azért nyilván vannak karakterisztikus különbségek!

Persze, sok különbség akad, de ez nem a művészek hozzáállásában és világlátásában mutatkozik meg. Az hiszem, az eltérések a befogadói és az intézményi háttérből adódnak. Amszterdam – Budapesthez képest – egy nagyon kicsi város, mégis sokkal több képzőművészeti esemény zajlik ott. Befogadás szempontjából pedig mintha nagyobb lenne a nyitottság. Talán inkább úgy mondanám, hogy jobban be van csatornázva a képzőművészeti recepció. Persze, az én ismereteim korlátozottak, hiszen itthon elsősorban galériás kiállításaim voltak, ami nem biztosít közvetlen rálátást az intézményrendszerre.

Te kicsit kívülről nézed a dolgokat, nem jut eszedbe olyan kész kifejezések használata, mint a „politika rátelepedése a művészetekre”, vagy a „provincializmus erősödése”… és sorolhatnám még azokat a toposszá erősödő kifejezéseket, melyek naponta felmerülnek.

Ennek a korrekt és hiteles megítéléséhez „alaposabban” kéne itthon élnem, de persze így is eljutnak hozzám kiábrándító történetek. Az első budapesti önálló kiállításom 2013-ban volt, és azóta jóformán minden évben állítottam ki a magyar fővárosban. Akikkel együtt dolgoztam – ahogy együtt dolgoztunk – az mindig nagyon pozitív élményt adott. Persze, ez csak töredékes tapasztalás, hiszen anyagilag nem függtem soha a magyarországi művészeti forrásoktól. Most Hollandiában is holland ösztöndíjjal dolgom: az egzisztenciális helyzetem ottani. S ha mondjuk, a Trafó programjait nézem, akkor nem látom, hogy a kívülről ráerőszakoltságnak nyoma lenne. Ezért is örülök az itteni kiállításnak. A programok nemzetközi szempontból is izgalmasak.

A mostani kiállítás hogy jött létre?

Fenyvesi Áronnal, a kiállítás kurátorával már régóta szoros munkakapcsolatban vagyunk, s egy ideje már felmerült, hogy részt vehetnék egy csoportos kiállítás létrehozásában. Januárban kezdtem egy kétéves rezidens-programot az amsterdami Rijksakademie nyújtotta keretek között, így lehetőségem nyílt a fókuszáltabb alkotásra – így a mostani kiállítás az rezidenskedésem első részének összefoglalása.

ulbert adam kiállítás promo

A te megfogalmazásodban mi a kiállítás koncepciója?

A hármunkra vonatkozó koncepció valami olyasmi, hogy a képek – lehet fotó, digitális munka, vagy festmény – milyen materiális leképezésben valósulhatnak meg, miként fogalmazhatók meg „anyagban”, és ebből milyen struktúrák és narratívák építhetők fel. Mindhármunknak van válasza. Oliver Laric – akinek ezen a kiállításon videója szerepel – alapvetően a digitális képekkel és azok fizikaivá válásával foglakozik, illetve azzal, hogy ezek miként manipulálják egymást. Nicolás Lamas is elsősorban a digitális képmanipulációra reflektál, és ezt egy kortárs művészeti intézményrendszeren belül elemzi. Én pedig azzal foglalkozom, hogy egy másik dimenzióban megjelenő kép miként vált formát, és a materializálódás során miként változik az alkotás ontológiai státusza. Úgy gondolom, az általunk felvetett kérdések jól illeszkednek a kortárs művészeti diskurzusba, és sokakat foglalkoztatnak manapság.

Mennyire gondolod közönségbarátnak a kiállítást?

Őszintén azt gondolom, hogy ez nagyon közönségbarát kiállítás. Azért is szeretem már most a hármunk összecsengéseit, mert ami összeállt, az nagyon erősen reflektál a popkultúrára…

A kiállítás részlete Ulbert Ádám alkotásaival

A kiállítás részlete Ulbert Ádám alkotásaival

Popkultúrára?

Arra a kultúrára, amiben benne élünk, s amit szükségszerűen sokkal jobban ismerünk, mint bármilyen szofisztikált művészettörténeti diskurzust. Ráadásul, ez a kiállítás izgalmasan húz alá bizonyos részjelenségeket. Ha valaki megnézi Oliver Laric videóját, akkor a Walt Disney mesék momentumaival találkozhat, és nagyon érdekes dolgokat fedezhet fel… miközben az egésznek van valamiféle nosztalgikus hangulata is. Az én vízfesték animációm is olyasmikkel játszik, amikhez az embereknek van közvetlen viszonyulása.

Egy kép a vízfesték animációból

Egy kép a vízfesték animációból

Hosszú távon hová képzeled magad a térképen?

Azt hiszem, nekem alapvetően megfelel a mostani kétlakiság. A gyakori ingázás lehetővé teszi, hogy mindkét országban belelássak a folyamatokba, s közben kicsit kívülálló maradhassak. Hasznos és inspiráló is a mostani helyzet.

A kiállítás május 15-ig látható a Trafó Galériában.

A kiemelt képen Ulbert Ádám és Fenyvesi Áron a kiállítás megnyitóján.