Már elővételben elfogytak a jegyek Zelei Miklós darabjára

hatarnap-1

A kettézárt falu, Kis- és Nagyszelmec története által ihletett Zoltán újratemetve című előadásra nem lehet jegyet kapni. A Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója ezúttal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban látható, négy alkalommal. A Vidnyánszky Attila rendezte előadásra már elővételben elfogytak a jegyek. – írja az ujszo.com.

Zelei Miklós, aki az ikerfalu történetét A kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregényében írta meg, jól ismeri a témát:

Az ikerfalu szerves egységként élte az életét évszázadokon keresztül, közösen használták a temetőt és a templomokat is. Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések után Kisszelmenc és Nagyszelmenc egyaránt Csehszlovákiához került, az első bécsi döntés értelmében pedig 1938–1944 között újra Magyarországhoz tartozott.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

A második világháború végén a szovjet–csehszlovák határral elválasztották egymástól Kisszelmencet és Nagyszelmencet, mégpedig úgy, hogy előbbit a Szovjetunióhoz csatolták, utóbbi pedig újra Csehszlovákia része lett. A térségben többször módosult a határvonal, így akár az is előfordulhatott volna, hogy egyazon állam fennhatósága alatt marad a település.

Amikor a határral “hermetikusan” elválasztották egymástól az ikerfalu két részét, egy házat le kellett bontani, mert éppen a határvonalra esett. Az is megtörtént, hogy szülőket gyermeküktől választottak el, illetve rokonokat és barátokat zártak el évtizedekre egymástól. Abszurd példa, hogy egy kislány éppen a nagymamájánál volt, amikor a határt meghúzták, így nála maradt, és hosszú évtizedekig nem láthatta a szüleit, akik a határ túlsó oldalán rekedtek.

Ezek a történetek – amelyeket 1994 óta, végigjárva a két falu népét gyűjtöttem össze – a mai napig élénken élnek a helyi lakosok emlékezetében, ám sikerült feldolgozniuk a traumákat, mert “kiváló humorú emberek élnek ott”.

Nemcsak Kelet- és Nyugat-Európa, hanem a Szovjetunió és a keleti blokkbeli országok között is húzódott vasfüggöny, ami ugyancsak megnehezítette a települések közötti kapcsolattartást, sőt a határ egyes szakaszán át sem lehetett látni egyik oldalról a másikra.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

A két község lakosai 2001-ben petícióban követelték a határnyitást, de a szlovák belügyminisztérium elutasította, míg az ukrán határőrség válaszra sem méltatta őket.

A határnyitás sikeréhez hozzájárult, hogy 2004. április 21-én az Egyesült Államok kongresszusának emberjogi frakciója a Magyar–Amerikai Kongresszusi Kapcsolatok Központjának kezdeményezésére meghallgatta Washingtonban a határátkelő megnyitásának ügyében a kisszelmenci és a nagyszelmenci polgármestert és szakértőként engem is.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

Határnyitás 2005. augusztus 2. Fotó: Heltai Csaba.

Szlovákia 2004-es EU-csatlakozásával azonban politikai értelemben újra messzebb került egymástól az egykor közös életet élő két község, ma pedig schengeni határ húzódik közöttük. A határt végül sok huzavona után 2005. december 23-án, a karácsony előtti utolsó hétköznapon nyitották meg. Az időzítés nem volt véletlen, mert a hivatalos szervek úgy gondolták, az ünnepek miatt elterelődik a figyelem a nagy magyar ünnepről. Számításaik nem váltak valóra, mert nagy médiaérdeklődés közepette nyitották meg a 8 és 20 óra között nyitva tartó határt a nagyközönség előtt.

A határátkelőt átmenetileg 2009. november 3. és december 10. között a H1N1-influenzavírus terjedésére hivatkozva lezárták, holott abban a térségben nem volt olyan nagy az influenzaveszély.

Azóta folyamatosan működik a határátkelő, amelyet most hétfőn átmenetileg újra bezártak, mert felújítják az átkelő épületeit. Az ígéretek szerint május 30-ra elkészülnek a munkálatok nagy részével és az átkelőt újra átadják a kerékpáros és gyalogos forgalomnak. Az építkezésen – amelynek első napját megnézem – ugyanakkora médiafigyelem lesz, mint amekkora akkor volt, mielőtt 2005-ben megnyitották a határátkelőt.

A színdarabról ezt írja az ujszo.com:

Az elhunyt szovjet állampolgárságú magyart, Zoltán Zoltánovics Zoltán kiváló borjúgondozót végakaratának megfelelően családja a határ túloldalán, a Csehszlovákiában lévő temetőben, néhai menyasszonya, Kapusi Júlia mellé szeretné eltemetni, aki abba pusztult bele, hogy vőlegényét a gulágra vitték. A temetési menet számára nem nyílik meg sem a vasfüggöny, sem a hivatalos határátkelő. A halottat a határvédelmi szervek letartóztatják (!), s a helyőrség udvarán temetik el. A rendszerváltáskor innen hantolja ki a család, hogy menyasszonya mellett újratemesse, ami ezúttal sem sikerül… Hogy hogyan nem és miért nem, azt mutatja meg a fekete humorban bővelkedő, az elmulasztott lehetőségekre is rámutató groteszk játék.