+ Irodalom

Nagy lehetőség: Ismert írók kéziratait veheted meg a liciten

Több, fogyatékkal élőket képviselő szervezet küldött inspiráló szavakat kortárs magyar költők részére, akik ezeket az üzeneteket verssé formálták át. Csak itt, és csak erre az alkalomra írt szövegen kerülnek kalapács alá.

Jótékonyság irodalmi árverést szervez vasárnap a Rehab Critical Mass és a Magvető Kiadó a G3 Gödör Klubban, ahol kortárs költők erre az alkalomra írt kézirataira lehet licitálni. A befolyó összeget a tavaszi Rehab Critical Mass felvonulás megvalósítására fordítják.

Több, fogyatékkal élőket képviselő szervezet küldött inspiráló szavakat kortárs magyar költők részére, akik ezeket az üzeneteket verssé formálták át. A szerzők közül a rendezvényen mások mellett részt vesz Csider István, Erdős Virág, Galgóczi Péter, G. István László, Kemény István, Krusovszky Dénes, Kupa Julcsi, Szabó T. Anna, Tunyogi Imre és Zselenszky T. Péter. A műveket a résztvevőknek a Till Attila rendezte, Tiszta Szívvel című, április 28-án a magyar mozikba kerülő film szereplői tolmácsolják, köztük Danis Lídia, Fátyol Kamilla, Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, valamint a rendező Till Attila mellett a Baltazár Színház és a MáSzínház tagjai.

A Rehab Critical Mass felkérésére a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, a Nem adom fel! Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Ébredések Alapítvány, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége küldött inspiráló szavakat.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top