Andrea C. Hoffmann – Farída Khalaf: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam – Farída szökése – Libri Könyvkiadó, 2016 – fordította Malyáta Eszter – 272 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-310-791-1
A könyv – eredeti, német címe szerint – arról a lányról szól, aki legyőzte az Iszlám Államot, s talán abban a címben több optimizmus rejlik, mint a magyar változatban: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam.
Irtózatos, rettenetes, borzalmas és elképesztő történet, ami, ha pusztán csak egy regény lenne, akkor elférne egy polc eldugott részén, ahol a szemérmes olvasó a perverz és aberrált könyveket tárolja. De ez a könyv nem az írói fantázia terméke, hanem azé a valóságé, mely jelenleg közvetlenül uralkodik egy fél földrészen, s áttételesen kihat mindannyiunk hétköznapjaira és gondolkodására… főleg azért, mert a hivatalos propaganda – az árnyalt gondolkodás ellensége – igyekszik a menekülőből migránst, a migránsból pedig „migráncsot” kreálni. Magunk tesszük semmissé Európa – sokszor hivatkozott – keresztény gyökereit, amikor megfeledkezünk arról, hogy a rémisztőnek tűnő tömeg is egyes emberek sokaságából áll össze!… ami pedig ennél is lesújtóbb, hogy nem csak a megmérettetés előtt álló politikusok, hanem a „hétköznapi kisemberek” is fogékonyak a kirekesztésre.
Az elképzelhetetlen borzalmakat túlélő Farída 2015 nyara óta Németországban él, biztonságban van, azok után, hogy kiszabadult, nem kellett szembenéznie a magyar határzárral és a kárpát-medencei hivatalos közönnyel. Mi, a könyvet elolvasva – az egyes ember pokoljárásával szembesülve – nem tehetjük meg, hogy nem gondolkodunk el a saját önző és kicsinyes világunkról.
Farída Khalaf egy átlagos életű, matematikából kitűnően teljesítő jazídi lány volt, amíg őt, és népét el nem érte az Iszlám Állam. A jazídiak olyan kurdok, akik egy sajátságos szinkretista vallás követőiként élnek/éltek Irak, Szíria és Törökország területén. Vallásukban számos elem található a kereszténységből, az iszlámból és más vallásokból is. Van náluk körülmetélés, keresztelő, napi ötszöri ima, lélekvándorlás, de állatáldozat is. A teremtőt olyan spirituális magasságba helyezik, hogy őt közvetlenül nem is lehet imádni, csak egyik angyalát, Melek Táwúsz-t, a pávaangyalt. Évszázados üldöztetésük – vagy szerencsés esetben mellőzöttségük – csak megerősítette a közösséghez tartozás fontosságát, s zárttá tette csoportjaikat.
- Hogyan kampányolnak a muszlimok az ISIS ideológiája ellen?
- Számítógépes térképen rekonstruálják az ISIS által elpusztított műemlékeket
Farída története egy nyugodt időszakban kezdődik, amikor a gyerekek iskolába járhattak, s az későbbi borzalmakhoz képest idilli volt az életük. A könyv első fele azt mutatja be, ahogy a közösség lépésről-lépesre elvesztette biztonságát, s ahogy a közeledő ISIS – elhessegethető rémképből – a hétköznapokat leromboló iszonyattá válik.
Az Olvasó – a következmények ismeretében – iszonyodva követi, ahogy felszámolódnak az élet feltételei. A béke ígéretére jóhiszeműen leadják a fegyvereiket, majd az életükért cserébe átadják az értékeit, s ezzel szabad utat engednek a vérgőzös tobzódásnak, a tömeggyilkosságnak, és a szó szerinti rabszolgaságnak. Andrea C. Hoffmann sodró lendületű és torokszorító könyvvé formálta Farída történetét, s közben a hatást csak fokozza azzal, hogy megtartja a jazídi lány szemérmességét. Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy tudjuk, a veréseken túl mi történt a rabszolgává tett lányokkal. Farída – ahogy azt a német cím sejteti – igazi harcos, aki életét is hajlandó lenne adni a tisztaságáért, majd amikor ez a „kategória” már értelmét veszíti, akkor bármit képes lenne megtenni a lehetetlennek tűnő szabadulásért… miközben fogalma sem lehet arról, hogy a családjából, a közösségéből vajon hányan maradtak életben.
- Így lett a fiatal katolikus kamaszlányból dzsihadista
- Menekültstátuszt kapnak a terrorfenyegetett műtárgyak
- Miért rombol műtárgyakat az Iszlám Állam? – A szakértő válaszol
- A Szépművészetiben is van gyilkosságokat finanszírozó műtárgy?
Borzasztó, iszonyatos, kegyetlen könyv ez, Fontos könyv, ami nem csak a világ borzalmaival, de saját kegyetlen gőgösségünkkel is szembesít. Miféle ember az, aki meg sem próbál segíteni a pokoljárókon?
