+ Film

1 millió fontért sem hajlandó életrajzi könyvet írni a színész

Fájdalmas volt. Kilenc hónapot szántam rá, igen szép előleget is kaptam. Majd visszautaltam a pénzt. A magánéletemet én sem értem teljesen és ennek semmi köze a munkámhoz – mondta A gyűrűk ura Gandalfja az oxfordi irodalmi fesztiválon.

Ian McKellen brit színész, A gyűrűk ura Gandalfja mégsem ír önéletrajzot, inkább visszafizette a nagyjából egymillió fontos (390 millió forint) előleget – írta a The Times című brit lap.

Kicsit fájdalmas volt a munka. Nem akartam visszamenni a régi életembe és olyan dolgokon gondolkodni, amelyeket akkor még nem értettem

– mondta a 76 éves filmsztár.

Tavaly derült ki, hogy az Oscar-jelölt színész önéletrajza megírásáról szerződött a Hodder and Stoughton kiadóval és busás előleget kapott. Áprilisban azonban McKellen visszalépett.

A Gyűrűk ura és A hobbit sztárja – aki melegjogi aktivistaként is ismert – vasárnap az oxfordi irodalmi fesztiválon magyarázta döntését.

Fájdalmas volt. Kilenc hónapot szántam rá, igen szép előleget is kaptam. Majd visszautaltam a pénzt. A magánéletemet én sem értem teljesen és ennek semmi köze a munkámhoz, sajnálom

– fejtette ki McKellen, aki 1988-ban, 49 éves korában vállalta fel a nyilvánosság előtt másságát. Bevallotta, sajnálja, hogy nem korábban tette ezt meg.

Más ember lettem volna, egy boldogabb ember.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top