+ Képzőművészet

Ma már művészetről nem beszélünk, de a művészek nagyon ügyesen eljátsszák, hogy művészek

Mit láthattok a videón? Ezt: Második bekezdés: a Derkó kísérőeseményén jártunk, ahol a kiállítók mutatták be munkáikat. A hét Derkó műtárgyait Fazakas Réka kurátorral néztük meg.

Mit láthattok a videón? Ezt:

Második bekezdés: a Derkó kísérőeseményén jártunk, ahol a kiállítók mutatták be munkáikat. A hét Derkó műtárgyait Fazakas Réka kurátorral néztük meg. Ezt a kiállítást már csak itt a Teremőrben láthatjátok, mivel március 26-án bezárt. Aznap zárt a Frissen is, melyet Lábass Endrével, Ütő Gusztávval a Frissen interjúkban, és Halász András előadásával tartunk még egy kicsit itt a jelenben.

A Műcsarnok következő kiállítása az április 23-án nyíló Képek és Pixelek, Fotóművészeti Szalon lesz.

Egy nyáron nyíló tárlatról: Természetművészet, melyet John K Grande kurátor mutatott be.

Április 17-ig meghosszabbított nyitva tartással nézhetitek meg Steve McCurry ikonikus fotóit. A kiállítás 20 000. látogatóját fogadták a héten. Április 3-án a Légvonal/ Shortcut című kiállítást a Műcsarnok Boxban Tasnádi József képzőművész tárlatvezetésével zárják.

Vasárnap 16 órától pedig  Al Ghaoui Hesna újságíró-szerkesztő-riporter vetített képes előadása lesz a Műcsarnok előadótermében, melyen McCurry néhány kiválasztott képéről mesél.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top