+ Film

Halle Berry és Julianne Moore is játszik a Kingsman második részében

kingsman

Folytatás érkezik 2015 egyik legnagyobb filmes sikeréhez, az új film 2017-ben kerül a mozikba.

Folytatás érkezik 2015 egyik legnagyobb filmes sikeréhez, az új film 2017-ben kerül a mozikba.

2015 egyik nagy meglepetése volt a Kingsman című kémfilm, amelynek új részében Halle Berry és Julianne Moore is játszani fog – írja a Hollywood Reporter. A film 400 millió dollárt hozott a készítők konyhájára, a filmet forgalmazó 20th Century Fox most jelentette be az új rész címét..

A rendező Matthew Vaughn egy interjúban jelentette be, hogy az új rész címe The Golden Circle lesz. A rendező elmondta, hogy voltak kétségei a folytatást illetően, de aztán egy reggel úgy ébredt, hogy megtalálta az új negatív főhőst. A film 2017 nyarán kerül a mozikba.

Az első filmről mi is írtunk, és nekünk is nagyon tetszett a film. Ezt írtuk róla:

Miközben az egyik számmal fanyarul fikázva közlöm, hogy nem rajongok az ilyen filmekért, aközben a másik szám széles mosolyra húzódik, mert a Kingsman egy kimondottan jól sikerült film! (Persze, a saját műfaján belül! – teszem hozzá magyarázkodva.) A rendező/forgatókönyvíró Matthew Vaughn tényleg beleadott mindent, olyan film került ki a kezei közül, mely (szinte) minden vállalását teljesíti, s ezzel – ne legyünk szűkkeblűek – magát a műfajt is megújítja! Nem kicsit, nagyon! A szuperkütyük nem egyszerűen „tök jók”, hanem „nagyon szuperek”, ahogy a pozitív hősök is nagyon pozitívak (és elhisszük nekik), a vicces jelenetek nagyon viccesek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top