+ Film

Elhunyt Keres Emil

Keres Emil

A színművész olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Horatio, a Petruchio, a Raszkolnyikov, valamint több magyar filmben is szerepelt. Temetéséről később intézkednek.

Életének 91. évében pénteken elhunyt Keres Emil Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Radnóti Színház nyugalmazott igazgatója – tudatta az intézmény szombaton  Temetéséről később intézkednek. Keres Emilt a Radnóti Színház saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.

A színház honlapján így emlékeznek az 1925-ben született színészről: „búcsúzunk Emil bácsitól, akinek hórihorgas alakja, okos szeme, kedves mosolya kitörölhetetlenül él bennünk tovább”.Azt írták, Keres Emil utolsó szerepe Schnitzler Anatol és a nők című darabjában az öreg, hűséges inas, Franz volt; a játékában megbújó óvó szeretet, lényeglátó bölcsesség, mely őt magát is jellemezte, nagyon fog nekünk hiányozni.

Keres Emil a Magyar Néphadsereg Színházában kezdte pályáját, majd 1951-1954-ben a Nemzeti Színház tagja volt. 1954-56-ban a szolnoki Szigligeti, 1961-től a Jókai, majd a Thália Színház művésze. 1973-1985 között a Radnóti Színpad igazgatója és színésze, ugyanekkor a Színházművészek Szövetsége előadóművész tagozatának elnöke volt. 1985 óta a Radnóti Színház társulatának tagja. Népszerű, kiváló versmondó is. 1951-ben és 1963-ban Jászai Mari-díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal, 1974-ben érdemes, 1985-ben kiváló művész címmel tüntették ki.

Főbb színpadi szerepei: Horatio (Shakespeare: Hamlet), Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Josef K. (Kafka: A per), Szűcs úr (Szakonyi: Adáshiba). A többi között az alábbi filmekben szerepelt: Húsz óra, Az aranykesztyű lovagjai, Próféta voltál, szívem, Szemüvegesek, Hekus lettem, Kojak Budapesten, A hecc, Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top