Kertész művének hatása nem jutott el a közös gyászmunkáig

kertész múlt és jövő

Kertész Imre halálának híre akkor is megrendítő, ha azt már évek óta várni lehetett, s ha barátainak és drukkereinek nem lehetett kegyesebb kívánsága, mint hogy Imre szabaduljon meg az élet terhétől, amelyet az Auschwitzban rá rakott rettenetes terheken felül, élete utolsó éveiben, oly meg nem érdemelt fizikai szenvedés is kísért – írja a Múlt és Jövő Alapítvány.

Azonban tudni, hogy nincs, hogy ha nem is vesz részt már az ún. és „mindennapi” életben, de már nem is lélegzik a Szilágyi Erzsébet fasorban  – az egy más, egy nagyon elárvult állapot. Ő ugyanis azon írók közé tartozik, akik oly eggyé forrottak a saját életükkel és ügyükkel. Esetében: a holokausztnak, Auschwitz tapasztalatának a kultúrába emelésével. Azaz az anti-Auschwitz anyag kitermelésével és annak a művészeten keresztül a társadalom tudatába fecskendezésével.

Az anti-anyag kitermelése elvégeztetett, s a forradalmian revelációs gondolatot is megteremtette: Auschwitz rettenetét a kultúrába szervíteni – s ezen a módon túlélni a katasztrófát, ahová az emberi nem, vagy közelebbről az európai civilizáció jutott történelme ún. fejlődése eredményeképp.

Azonban éppen szülőhazájában s írásai szülőnyelvében és kultúrájában nem jutott el műve hatása a közös gyászmunkáig és megbékélésig. (Az oly hasonló narratívát mutató Saul fia megszületésében és szintén csodás sikere mögött ugyancsak az ő munkásságát éreztük dobogni.)

Ezért csap meg az árvaság érzése a leginkább.

Azonban könyvei velünk maradnak, s végtelenségig osztódó urániumrudacskaként anti-Auschwitz anyaga nélküle is dolgozik az emberi nem elbeszélésének végzetes fordulata „tikkun”-ján. (Megjavításán.)

Megrendültségünkben olvasgassuk őt – hogy valamivel enyhítsük árvaságunkat.

1, 2, 3, 4, 5, 6