Kertész Imre a 20. század közepének és a 21. század elejének egyik legkiemelkedőbb írója volt – mondta Seid Serdarevic, a horvát Fraktura kiadó igazgatója.
Primo Levi és Jorge Semprún mellett Kertész kétségtelenül az egyik legfontosabb író volt, aki a holokausztról írt.
Serdarevic remekműnek nevezte a Sortstalanságot, amely egy 14 éves fiú szemszögéből mutatja be Auschwitzot, a a koncentrációs táborban vele történteket, valamint visszatérését Budapestre.
Kertész Imre kulcsfontosságú író, akit azért is olvasni kell, hogy megértsük a múltat, de még inkább a jelent, amelyben élünk
– mondta Serdarevic.
A cikk hosszan ír a Nobel-díjas Kertész életéről és több művét is felsorolja. Horvátul tíz műve jelent meg az írónak, a legtöbbet a Fraktura adta ki.
Tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban is Kertész Imrére emlékeztek a Magvető kiadó által szervezett virrasztáson.
Závada Pál József Attila- és Kossuth-díjas író a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében, 2016. március 31-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Magvető ezekkel a szavakkal búcsúzott szerzőjétől:
Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Több koncentrációs táborban tartották fogva, míg végül a lágerek felszabadítása után, 1945-ben tért haza Magyarországra, ahol újságírásból és fizikai munkából élt.
1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
2002. október 10-én, a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.
Kertész Imre Nobel-díjas író portréja a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében, ahol a hajnalban elhunyt írótól felolvasással búcsúztak írótársai és olvasói 2016. március 31-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Nobel-díj átvételekor Stockholmban elmondott beszédében így fogalmazott:
Egyszer meghaltam már tehát, azért, hogy élnem lehessen – s talán ez az én igaz történetem. Ha így van, akkor e gyermekhalálból született művet a sok millió halottnak ajánlom, s mindazoknak, akik e halottakra még emlékeznek. De, mert végeredményben irodalomról van szó, olyan irodalomról, amely az Önök Akadémiájának indoklása szerint tanúságtétel is egyben, talán a jövőnek is hasznára válhat, sőt szívem szerint azt mondanám: a jövőt szolgálja majd. Mert úgy érzem, hogy amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának az alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.
Sok hogyan történt után, miértről is mondhatnának valamit! A Feltalálók!
A zsidók mind a rómaiakat, mind a görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát, beleikből öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat. Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére.” [Seneca: Római történelem].