Segíts te is, hogy egy remek film létrejöhessen!

00310364

Számos szakmai elismeréssel a háta mögött Chilton Flóra operatőr most Szürkület című diplomafilmjén dolgozik, melyet közösségi finanszírozásból szeretne megvalósítani. A Budapesti Metropolitan Egyetem – korábbi nevén BKF- végzős hallgatója Indiegogo kampányba fogott, hogy így teremtse meg a forgatáshoz szükséges 1500 eurót. Az összeget főleg technikai felszerelések bérlésére költenék, de a helyszíneket, a stáb étkezését és a benzinköltséget is ebből finanszíroznák.

A szponzorálásba bárki beszállhat, a stáb különböző szívességekkel hálálja meg az adakozást:  a támogatók beleshetnek a produkció kulisszái mögé, producerré léphetnek elő, de bizonyos összeg fejében még a forgatáson is jelen lehetnek.

A Szürkület című film forgatókönyve Tóth Krisztina Játszódjatok! novellája alapján íródott és a 23 éves operatőr állandó alkotótársa, Kemény Eszter rendezi. A két fiatal filmesnek nem ez az első közös munkája, együtt dolgoztak például Kemény Parafrázis című rövidfilmjén is, melyet szintén Indiegogo kampányból fedeztek. A film azóta tarolt a különböző fesztiválokon, valamint számos hazai és külföldi díjat is bezsebelt.

Adakozó kedvűek IDE kattintsatok!

Kemény Eszterrel készült korábbi interjúnkat ITT lehet elolvasni.