+ Képzőművészet

Időkapszulában utazott Kínáig az öngyilkos cigánytelepi fiú

A derkósok műveiből minden évben kiállítást rendeznek. A mostani tárlat a 2015-ben egy vagy két éve ösztöndíjas művészek friss munkáit mutatja be, a harmadévesek beszámoló-kiállítására más helyszínen kerül sor az év folyamán.

A Sárkány Lee projekt a Gruppó Tökmag prezentálásában: ők évek óta foglalkoznak a Sárkány István-projekttel. Az idén a síremlékét készítették el. Ő egy pécsi cigánytelepen élő fiú volt, aki öngyilkos lett. Felkeltette az érdeklődésünket az a Mozgó Világban megjelent képregénye, amit a saját életéről rajzolt. Ez az időkapszula, amiben ő utazott időben és térben. Kínáig utazott vele elméletben. Sőt azt is mondta, miután ő nem fog élni és a túlvilágon lesz, vissza fog jönni a Földre.

– többek között ez is egy kiállítási anyag a Derkovits-ösztöndíjasok Műcsarnokbeli kiállításáról.

tokmag_gruppo_kovacs_budha_

Mi az a Derkó?

Az 1955-ben alapított Derkovits Gyula-ösztöndíjra (közkeletűen „Derkóra”) a harmincötödik évüket még be nem töltött képzőművészek pályázhatnak minden évben. Az ösztöndíjat – melynek összege jelenleg havi bruttó 100 000 Ft – egyidejűleg 26 művész kaphatja meg egy esztendőre. Egy pályázó legfeljebb három alkalommal, azaz maximum három éven át részesülhet ösztöndíjban.

A derkósok műveiből minden évben kiállítást rendeznek. A mostani tárlat a 2015-ben egy vagy két éve ösztöndíjas művészek friss munkáit mutatja be, a harmadévesek beszámoló-kiállítására más helyszínen kerül sor az év folyamán.

Mi látható a videón?

A Derkó 2016-ról a kurátorokkal Bán Andrással és Fazakas Rékával beszélgetnek a videón, valamint a március 26-án záró Frissen – egyenesen a műteremből kísérőeseményein forgattak: Korniss Mihály Lábass Endrétől olvasott fel, Orosz István pedig Rhino memo címmel tartott, a sikerre való tekintettel ismétlésre kerülő előadást. A Frissen két művésze Rabóczky Judit és Georgios Tzortzoglou beszélt a munkákról, és egy híres vendéget is lencsevégre kaptak a Frissen kiállításon a Teremőr-videó 6. számában.

Az idei derkós kiállítók:

Békési Ervin | Borsos Lőrinc – Lőrinc Lilla – alkotótárs: Borsos János | Fabricius Anna | Felsmann István | Gallov Péter | Gombos Andrea | Hajas Katinka | Hardi Ágnes | Horváth Csaba Árpád | Izsák Előd | Jakatits-Szabó Veronika | Karsai Dániel | Keller Diána | Gruppó Tökmag – Kovács „Budha” Tamás – alkotótárs: Tábori András | Kristóf Gábor | Kútvölgyi-Szabó Áron | Martin Henrik | Molnár Zsolt | Szalay Péter | Szécsényi-Nagy Loránd

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top