+ Média

Ők kapták a Radnóti Miklós antirasszista díjat

A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alapította 2000-ben.

Radnóti-díjat kapott Jean Cardoen, a Belga Veterán Intézet emlékezési és kommunikációs igazgatója, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester, Hajdu László (DK) XV. kerületi polgármester, Halász Judit színművész, Horváth Dezső (független), Kővágóörs polgármestere, Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom alapítója, Molnár György, a MEASZ Baranya megyei szervezetének elnöke, Rédei Éva, a Láng Téka könyvesbolt vezetője, Rónai Judit lektor, a MEASZ tagja, Somfai Péter újságíró, Stock Richárd jogtanácsos, Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő, Vadai Ágnes DK-s politikus, Zsolnai Júlia színművész és menekülteket segítő civilek.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj tizenhat éves múltra tekint vissza, eddig több mint kétszázhetvenen kapták meg azt.

A szervezet vezetője egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország az elmúlt hat évben „szélsőjobbra tolódott”, a jogállam intézményei „kiüresedtek”. Úgy fogalmazott: a kormány a menekültügyben hatalma megtartásáért sok ember lelkében „évtizedekre elültette a gyűlölködést”.

Ujhelyi István azt mondta: európai demokrataként tudja, hogy nem azok a százezrek vagy néha milliók az ellenfelek, akik bedőlnek az uszításnak, a „közpénzből kampányoló migránsgyűlölőknek”, hanem azok, akik ebből csinálnak politikát. Zsolnai Júlia hangsúlyozta: felháborítja, hogy látja feléledni a Horthy-kultuszt annak összes vállalhatatlan jelszavával, „Hóman Bálintjaival” együtt.

A közreadott sajtóanyag szerint olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjban, akik, illetve amelyek „kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett”.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top