+ Film

Meghamisították a Mike Tyson-os film jegyeladási adatait

Ip man 3

Csalással próbálták elérni, hogy az Ip Man 3 című film forgalmazója a kínai szárazföldön éleződő belföldi piaci versenyben nagyobb publicitáshoz jusson.

Csalás miatt egy hónapra felfüggesztették a Beijing Max Screen néven is ismert Tajinmu filmterjesztő vállalat működését, továbbá kötelezték arra, hogy tevékenységét tisztítsa meg a szabálytalan elemektől. A cég közleményben jelezte: elfogadja a büntetést. Figyelmeztetést kapott három, a csalásban érintett elektronikus jegyeladó és 73 filmszínház is.

Az Ip Man 3 című harcművészeti filmnek március elején volt a premierje és az első hírek szerint négy nap alatt több mint 500 millió jüanért (21,3 milliárd forint) váltottak rá jegyet. A nyilvánosságot kapott gyanú és a vizsgálat megindítása után a filmterjesztő azonban elismerte, hogy körülbelül 56 millió jüan (2,4 milliárd forint) értékben maga vásárolt a jegyekből.

A sajtóban „összeesküvőkként” emlegetett szabálysértők a felügyeleti hatóság vizsgálatának eredménye szerint 7600-zal több vetítést és ezekhez kapcsolódóan 32 millió jüanos bevételt mutattak ki. A felügyelő szerv igazgatója, Csang Hung-szen bizonyos mértékig elkerülhetetlennek tartotta az effajta „ügyeket” egy új iparágnál, a jegyeladási adatok meghamisításáról azonban úgy vélte, ilyen súlyos csalás már veszélyezteti az ágazatot.

Korábban ugyanis már hírük kelt olyan kezdeményezéseknek, amelyek során időseknek és másoknak ingyenes vetítéseket tartottak a terjesztők támogatásával, máskor csoportos jegyek tömeges felvásárlása után éjszakai „szellemvetítéseket” tartottak üres termekben. Az Ip Man harmadik része életrajzi filmdráma: a harcművészeti oktatólegenda, Ving Csun kungfu-nagymester életútját mutatja be különleges technikai elemek segítségével. „Feltámasztják” benne egyik legkiválóbb tanítványát, Bruce Lee-t és megjelenik Mike Tyson is, aki egy gengszter-ingatlanfejlesztő szerepét kapta.

A kínai filmpiacot az elmúlt években látványos fejlődés és élénkülés jellemzi. A jegybevétel 2015-ben elérte a 44 milliárd jüant (1871 milliárd forint), amely 49 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Tavaly 1 milliárd 260 millió jegyet váltottak a kínai mozipénztáraknál.

Az Ip Man 3 előzetese:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top