+ Zene

Gratulálunk: Kollár-Klemencz László 50 éves

Kollár-Klemencz László

Semmiképpen sem szerettem volna, ha valamiféle Kollár 50 bélyeget nyomunk erre a koncertre, de annak örülök, hogy a Kistehén zenekarral és néhány korábbi zenészbarátommal, valamint a közönség bevonásával élhetem meg ezt a kerek évfordulót – mondta Laci.

Közelgő 50. születésnapját nagyszabású koncerttel ünnepli Kollár-Klemencz László. Az Andersen egykori, a Kistehén jelenlegi tagja, a képzőművészként és íróként is aktív énekes-dalszerző március 18-án, pénteken egykori és jelenlegi zenésztársaival lép fel.

Semmiképpen sem szerettem volna, ha valamiféle Kollár 50 bélyeget nyomunk erre a koncertre, de annak örülök, hogy a Kistehén zenekarral és néhány korábbi zenészbarátommal, valamint a közönség bevonásával élhetem meg ezt a kerek évfordulót

– mondta Kollár-Klemencz László.

Bár az Andersen együttessel már ismert volt az alternatív színtéren 1991 és 1997 között, a 2002-es Sziget fesztivál kistehenes reklámfilmjével, majd a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek című slágerével vált széles körben ismertté. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét lemezt készített – a legutóbbi, a Szomjas nők 2014-ben jelent meg -, és több slágert – Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó, Ezt is elviszem magammal – írt. A Kistehén frontembere az irodalmat a dalokkal keresztező Rájátszásból, valamint a Budapest Bár produkcióból is ismert.

Az A38 színpadán a Kistehén előtt pénteken fellép Kollár-Klemencz első zenekara, a Boann (a ma Quimby-tag Kárpáti Dódival és Gerdesits Ferenccel), az Andersen, amelyben Kárpátit Kratzl Gábor és Kiss Attila egészíti ki, a zenekar néhai frontemberét, a tragikus körülmények között 1997-ben elhunyt David Bornsteint Szűcs Krisztián (ex-Heaven Street Seven) helyettesíti. Színpadra lép Kollár-Klemencz szólóprojektje Másik Jánossal és a kolindás Lantos Ivánnal, ott lesz Valkó Béla, Ónódi László, Bacsa Gyula, Grecsó Krisztián, az annak idején a Kistehén Tánczenekarban zenélő Budapest Bár-vezető Farkas Róbert, valamint a Belga.

A Kistehénben Kollár-Klemencz László (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Bujdosó János (gitár), Vajdovich Árpád (basszusgitár), Weil András (billentyűs hangszerek) és Jancsovics Máté (dob) szerepel.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top