+ Film

A Saul fia válhat a legnézettebb magyar filmmé Romániában

Saul fia

Nemes Jeles László filmjét pénteken mutatták be a romániai mozikban. A legtöbben Kolozsváron voltak kíváncsiak az alkotásra.

A Cinemagia.ro, az egyik legjelentősebb román filmes portál által közölt adatok szerint az Oscar-díjjal kitüntetett magyar filmet a bemutatása utáni első hétvégén több mint 6400-an látták. A Saul fia a 11. helyen áll a romániai országos listán a jegybevételek alapján. A filmet forgalmazó Transilvania Film városokra lebontva is közzé tett nézettségi adatokat egy közösségi oldalon. Ezek szerint Kolozsváron volt a legnagyobb érdeklődés a film iránt, az erdélyi városban több mint 2260 néző volt kíváncsi a legújabb Oscar-díjas magyar filmre. Második helyen Marosvásárhely áll, ahol több mint ezren nézték meg.

A Filmtett.ro erdélyi magyar filmes portál szerint a Fehér Isten volt a legutóbbi magyar film, amely tavaly bekerült a romániai mozikba. A Mundruczó Kornél által rendezett alkotásnak több mint 3400 nézője volt.
Az elmúlt tizenöt évben összesen tizenöt magyar filmet vetítettek romániai filmszínházakban a Saul fiával együtt. A legnagyobb nézettségűnek a 2002-ben bemutatott Valami Amerika bizonyult, amelyet csaknem 8250-en láttak – írta a Filmtett.ro. Ezt a nézettségi adatot azonban a Saul fia várhatóan meghaladja, tekintettel arra, hogy még egy hete sem vetítik a mozikban.

A cinemagia.ro statisztikája szerint a 19 millió lakosú Romániában a moziknak egy hét alatt általában 200-290 ezer nézőjük van.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top