+ Életmód

A szülészeti erőszak ellen tüntetnek néhány nap múlva

Rózsák forradalma

A Rózsák forradalma kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar szülészeti ellátás ebben a formában senkinek sem jó: sokszor káros a nőkre és gyermekeikre, a családokra, és ezáltal az egész társadalomra.

Másállapotot a szülészetben! névvel országos megmozdulást szerveznek március 20-án.

A Rózsák forradalma kezdeményezés felvonulást szervez március 20-ára, hogy felhívják a figyelmet a magyar szülészeti rendszer visszáságaira, és, hogy véget vessenek a szülészeti erőszaknak. A tervek szerint a felvonulás a Nyugati térről indul délután 3 órakor, majd a tömeg a Szabadság térre érkezik. A kezdeményezés szervezői egyik politikai párttal sem állnak kapcsolatban – ahogy Facebook-oldalukon írják.

(…) Arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a magyar szülészeti ellátás ebben a formában senkinek sem jó. Sokszor káros a nőkre és gyermekeikre, a családokra, ezáltal az egész társadalomra. A szakemberekre nézve méltánytalan, én nem engedi, hogy tudásuk legjavát nyújtsák a családok számára. Azért gyűlünk össze, hogy elmondjuk: a szülés, születés mindannyiunk ügye, és kifejezzük az egymást iránti tiszteletünket és megbecsülésünket

– olvasható az esemény oldalán.

„Gyere el

… ha nem hagynak úgy szülni, ahogy szeretnél

… ha örülsz, hogy van gyereked, de nem szívesen emlékszel vissza a születésére

… ha úgy érzed, becsapott a rendszer, vagy netán sebeket ejtett rajtad

… ha átvágtak

… ha azon gondolkodsz, hogy az anyádnak milyen lehetett

… ha a lányodnak jobbat szeretnél

… ha apaként sem szívesen emlékszel vissza arra, aminek tanúja voltál

… ha minden csodálatos volt, és azt szeretnéd, másoknak is az legyen

… ha veled minden rendben volt, de együtt érzel azokkal, akik mást tapasztaltak

….ha nem volt minden rendben veletek, de azt gondolod, hogy az életmentés sem járhat együtt a tájékoztatás hiányával és az embertelen bánásmóddal

… ha szakemberként nem tudod a legjobb tudásodat, a legjobb ellátást adni a nőknek és gyermekeiknek, mert a rendszer nem engedi

… ha belefáradtál a túlhajszoltságba, a személytelen, futószalagszerű munkába

…. ha valakinek a fia, apja vagy, ha férfi vagy! Érintettek vagytok nemcsak szülőként, hanem férfiként is. Minden élet a születéssel kezdődik. Ez közös ügyünk!”

A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy osszák meg történeteiket, üzenteiket, valamint vigyenek magukkal egy szál rózsát is, amellyel kifejezik, hogy változtatni akarnak a jelenlegi állapoton. Eddig több tucat nő osztotta már meg történetét a kezdeményezés Facebook-oldalán.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top