+ Fotó

Elhunyt Gyenes Kálmán

Gyenes Kálmán

Gyenes Kálmán 1972-től kezdett el amatőrként fotópályázatokon részt venni, 1974-től pedig már a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország napilapok külsős munkatársaként dolgozott a helyi médiában.

Életének 75. évében elhunyt Gyenes Kálmán aranydiplomás, Csongrád Megye Sajtódíjával kitüntetett fotóművész – tudatta a szomorú hírt a Szegedi Akadémiai Bizottság Fotóművészeti Munkabizottság – írta a szegedma.hu hírportál.

Gyenes Kálmán 1972-től kezdett el amatőrként fotópályázatokon részt venni, 1974-től pedig már a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország napilapok külsős munkatársaként dolgozott a helyi médiában. Utóbbi lap 1991-ben állandósította állását. 2007-ben Csongrád Megye Sajtódíjával ismerték el munkásságát. 1976-tól számos kiállításon csodálhatta meg műveit a nagyközönség Szegedtől Kecskeméten és Debrecenen át egészen Párizsig.

V. Fekete Sándor, a Délmagyarország újságírója így emlékezik:

Évtizedeken át dolgoztunk együtt. Nagyra becsültem emberként, fotográfusként, fotóriporterként. Olyan alázattal tette dolgát a világban, amely példaértékű. Képeit nagyra tartom, süt róluk a fantasztikus emberszeretet. Háromszor egy hetet töltöttem vele munkatársként, barátként Erdélyben. Minden utazásra gyermeki izgalommal készült. Sok helyütt már ismerősként fogadták, nagy-nagy szeretettel. Amikor visszajöttünk – gépében, a filmeken nagyszerű anyaggal -, már a következő útját tervezgette. Kálmán most nagyon hosszú útra indult. Biztos vagyok benne, Csanádpalota, Kövegy mellett lelke időnként visszatér Erdélybe is!

Gyenes Kálmán fotóját Németh György készítette.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top