Ők voltak a csibészek, akiket át kellett formálnom – Elhunyt George Martin

George Martin

Elhunyt 90 éves korában George Martin Grammy-díjas zenei producer, zeneszerző, akit a Beatles együttes tiszteletbeli tagjaként az “ötödik Beatle” néven emlegettek – közölte szerdán a BBC News. Halálhírét szerdán a 75 esztendős Ringo Starr tette közzé a Twitteren:

Isten áldja George Martint.

– írta a Beatles dobosa, és részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. A legendás producer halálának körülményeiről egyelőre nem jelentek meg további részletek. David Cameron brit kormányfő Ringo Starr üzenete után szintén Twitteren reagált a gyászhírre, mint írta: Martin “a zene óriása” volt.

Öt évtizedes pályafutása alatt több mint 700 lemez producere volt, és ő jegyezte a Beatles együttes albumait is. Mások mellett a Gerry and the Pacemakers együttessel és Shirley Basseyvel is dolgozott. Kiegyensúlyozottsága és biztos szakmai tudása nélkül a Beatles egészen más lett volna. Engedte a zenekart kísérletezni, és hagyta, hogy megvalósítsák legvadabb és legkiérleltebb ötleteiket is – emlékeztetett a BBC.
John Lennon és Paul McCartney számos alkalommal rábízta a számok hangszerelését, az ő ötlete volt a Yesterday vonósnégyese is. Maga is zenélt, zongorán és oboán játszott, a Misery zongoraszólóját például ő adta elő.

Sokan mesélték, hogy amikor a Beatles első lemezét vette fel az Abbey Roadon, Martin a Besame Mucho alatt egyszerűen kisétált a stúdióból, és hagyta, hogy a hangmérnökök végezzék a dolgukat, ő pedig a kantinban töltötte az időt. Ám amikor a Love Me Do című szám felvétele következett, érte küldtek egy hangszalag-kezelőt. Így kezdődött a modern pop leggyümölcsözőbb producer-zenész együttműködése, bár kezdetben a Beatles nem fogadta be rögtön a nyájas londoni producert.   Amikor a lemezfelvétel elkészült, Martin megkérdezte a zenekart, hogy volt-e valami, ami nem tetszett nekik.

Nos, először is, nem tetszett a nyakkendője.

– vágta rá George Harrison. Martin, az EMI-hoz tartozó Parlophone lemezkiadó vezetőjeként hallgatta meg a Beatles első demófelvételét 1962-ben, és ezt követően egyengette a Beatles útját a világsiker felé.
A közös munkát később így idézte fel:

A pedagógus szerepe jutott nekem, ők voltak a csibészek, akiket át kellett formálnom.

Martin számos Grammy-díjat kapott pályafutása alatt, az Egy nehéz nap éjszakája filmzenéjéért pedig Oscar-díjra jelölték. Kiemelkedő zenei munkásságáért 1996-ban lovaggá ütötték és 1999-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
Sean Lennon, John Lennon fia Twitterben búcsúzott tőle:

Nyugodj békében, George Martin. Annyira megvisel, hogy nem tudok többet mondani.