Életmű-kiállítás nyílik Yoko Ono műveiből

Yoko Ono

Először nyílik Yoko Ono műveiből életmű-kiállítás Franciaországban. A japán író, művész, békeaktivista, John Lennon özvegye hat évtizedes karrierjének több mint száz munkája látható szerdától a lyoni Kortárs Művészeti Múzeumban.  A Yoko Ono – A hajnal fénye című tárlat az 1952-ben született első illusztrált versektől kezdve a papíralapú munkákon, filmeken, performanszokon és hangfelvételeken át az idén készített hatalmas installációkig a teljes életművet bemutatja. A kiállítás a 83 éves művész részvételével nyílt volna meg, de Yoko Ono influenzás megbetegedése miatt májusra halasztotta lyoni látogatását.

A John Lennon által “a világ leghíresebb ismeretlen művészének” nevezett Yoko Ono tiszteltére az elmúlt években egyre több kiállítást rendeznek. Három évvel ezelőtt Frankfurtban szenteltek neki retrospektív tárlatot, tavaly pedig a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) voltak láthatók korai alkotásai.

Franciaországban a neve még mindig a Beatles szerencsétlen ügyével forr össze (a rajongók azzal vádolták, hogy a John Lennon és közte kialakult szoros kapcsolat miatt bomlott fel az együttes), de eljött az idő, hogy megmutassuk, milyen is valójában, megszabadítsuk a sztereotípiáktól.

– mondta Thierry Raspail, a lyoni kiállítás egyik kurátora. Franciaország tavaly megnyílt legújabb modern múzeumának mindhárom szintjén Yoko Ono nagyon változatos munkái láthatók, köztük egy performanszról 1964-ben készített Cut Piece című filmje, amely során a résztvevők ollóval egy-egy darabot vágtak ki a ruhájából, míg végül meztelenül majdnem áll a közönség előtt. A performance üzenete az volt: legyél úrrá a materializmuson és a képmutatáson, mutasd meg a valódit, a természetest.

Az egyik teremben függőlegesen felállított ajtók láthatók falak nélkül, amelyek az élet nehézségeit jelképezik, míg egy másik teremben második világháborús katonai sisakokat függesztett fel a művész, amelyeket a kék eget ábrázoló puzzle-darabokkal töltött meg.  Az 1997-ben készített Ex-it című munkája is egy teljes termet tölt meg, amelyben száz, fából készült koporsókból bokrok nőnek ki. Az alkotás a halál és az újjászületés együttes jelenlétét jelképezi.

A mű itt készült el.

– hangsúlyozta a kurátor, a bokrokat ugyanis a múzeummal szomszédos parkban nevelték a kiállítás előtt. A tárlat július 10-ig tekinthető meg.