+ Ajánló

A Demagógiaprotektor iránti igény növekedése várható?

Ez alapvetően egy geg, ugyanakkor fontosnak éreztem, hogy reagáljak a közelmúlt politikai bullshit-jére, és az azt befogadó közönyre – mondta tavaly Cseh Dániel a Demagógiaprotektor feltalálója.

Ez alapvetően egy geg, ugyanakkor fontosnak éreztem, hogy reagáljak a közelmúlt politikai bullshit-jére, és az azt befogadó közönyre

– mondta tavaly Cseh Dániel a Demagógiaprotektor feltalálója.

Tavaly ősszel – ahogy egy interjúban megfogalmazta – még valóban úgy tűnt, hogy a készülék fejlesztője, Cseh Dániel fotográfus „csak viccel”, s az akkori közhangulatban nem volt túlzottan meglepő, hogy a művészi projekt nem kapott szárnyra. Azóta viszont mintha alapvetően megváltozott volna a magyarországi emberek kulturális közérzete.

Demagógiaprotektor egy 3D nyomtatással létrehozott és okostelefonnal megbolondított eszköz, mely beállításának megfelelően reagál bizonyos kifejezésekre, s ezzel figyelmezteti a hallgatót a politikusok, művészek vagy éppen mezei gondolkodók szövegeiben feltűnő demagóg mozzanatokra. A tavalyi viszonylagos csend után mintha a közösségi médiában kezdene felfutni ez a továbbgondolásra is érdemes eszköz, már egy orosz nyelvű portálon is belefutottunk…

Megfestették a felcsúti arénát, a címe: Nemzeti árnyékszék – fotó

 Stiller Kriszta: Most szélkerék helyett Szent István forog

 Ezekről a rohadt bevándorlókról rögtön én jutok eszembe

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top