Olcsóbb volt kibérelni egy prostituáltat, mint képet készíteni róla 18+

nude_vagva

170-200 évvel ezelőtt, ha egy festő egy meztelen embert ábrázoló képet készített, kötelező volt bejelentenie a francia kormánynak, máskülönben nem adhatta el a munkáit. A művek minden erotikát nélkülözve, kizárólag tanulmány céljából készülhettek, ez a szabály pedig nem változott a fényképek megjelenésével sem. Így a hatóságokat megkerülve az erotikus fotókat titokban terjesztették a pornókereskedők.

A kor erkölcsi légkörében a csupasz test fényképezésnek egyetlen hivatalosan jóváhagyott módja az volt, ha az művészi tanulmány céljából készült. A fennmaradó dagerrotípiák közül sok bizonyosan nem esik ebbe a kategóriába mivel olyan érzékiséget sugároz, ami arra utal, hogy tudatosan erotikus képnek készítették őket

– írja Peter Marshall a Nude Photography 1840-1920 című könyvében.

erotikus fotótörténet

E. Aubin, 1880-as évek

Az első, meztelen nőket ábrázoló fényképek a dagerrotip eljárással készültek. (Az új képrögzítési fényképészeti technikát Louis Daguerre mutatta be a Francia Tudományos Akadémiának 1839-ben.)

A dagerrotípiának azonban több hátránya is volt: csak úgy tudták sokszorosítani, ha az eredeti felvételt újra lefotózták, ráadásul az expozíciós ideje három és tizenöt perc között mozgott, ami nagyon hosszú idő, pláne, ha egy modellnek ki kell tartania egy bonyolult pózt.

Ugyanakkor rendkívül sokba került egy ilyen felvétel elkészítése: akkori viszonylatban egy átlagkereset heti fizetésének felelt meg.

Így 170 évvel ezelőtt olcsóbbnak számított „kibérelni” egy prostituáltat, mint fényképet készíteni róla.

erotikus fotótörténet

A kép 1880-1890 között készült.

Mindezt pedig csak az igazán tehetős emberek engedhették meg maguknak.

Ma akár tízezer fontot is érhet egy-egy ilyen fénykép

Csakúgy, mint a sztereoszkópiát, (háromdimenziós képalkotó eljárás, általában erotikus képek készítésénél alkalmazták), amit 1838-ban találtak fel és a térlátás illúziójával ajándékozta meg a nézőt. Sajnos az elmúlt 170 évben készített, több ezer erotikus dagerrotípiából mára körülbelül csak 800 kép maradt. Mivel ezek egyedi és ritka darabok az áruk is igen borsos: akár tízezer fontot (kb. 3, 8 millió forint) is érhet-egy-egy ilyen kép.

erotikus fotótörténet

A kép 1890-ben készült (Rod Ashford’s 1999 “Erotique” collection of vintage smut)

1841-ben a kalotípia eljárás szabadalmaztatásával – amely William Fox Talbot nevéhez fűződik – megoldódott a sokszorosítás problémája is, egy-egy fénykép elkészítéshez pedig nem kellett már olyan hosszú expozíciós idő. Mindez lehetővé tette a pornografikus fényképek tömeggyártását és elterjedését, amelynek központja Párizsban volt.

erotikus fotótörténet

Eadweard Muybridge képe, 1880-ból

Jól jelzi ezt a fényképész szalonok ugrásszerűen megnövekedett száma is: 1848-ban még csak tizenhárom ilyen üzlet működött a francia fővárosban, míg 1860-ra több mint 400. A legtöbb ilyen bolt tiltott pornót árusításából gazdagodott meg.

erotikus fotótörténet

A kép 1900 körül készült.
(Uwe-Scheid-Collection)

És megszületik a pornókereskedő

A fényképeket, amelyeket – négyes, nyolcas és tizenkettes csomagokban gyártották – pályaudvarok közelében árusították: az utazó kereskedők ruhájuk alá rejtve, titokban árulták portékáikat, amelyeket exportra is termeltek, Angliába és az Egyesült Államokba. A pornografikus képek modelljei és az őket fotózó fényképészek is leginkább a munkásosztály tagjaiból kerültek ki. Ezzel együtt új üzletembertípus született meg: a pornókereskedő.

Noha korábban kötelező volt regisztrálni az aktmodelleket és bejelenteni a hatóságoknál a kizárólag tanulmány céljából készülő aktfotókat, 1855-től már egyetlen ilyen modellt sem regisztráltak.

erotikus fotótörténet

Alfred Cheney Johnston fényképe 1920-ból

           A „tijuanai bibliákról”

A fényképek olcsó sokszorosítására 1880-tól használták a „halftone” nyomdatechnikát, amelynek köszönhetően még olcsóbban, egyszerűbben és gyorsabban lehetett fekete-fehér fényképeket előállítani. A pornografikus képek tömeggyártása tehát ekkor indult csak be igazán. Megjelentek az erotikus magazinok is (pl.: Nude Living, Body in Art, Figure Photography), amelyekben ugyan csak félmeztelen nők szerepeltek, de az 1900-as évek elején már ez önmagában is elég volt a megbotránkoztatásra.

Az 1920-as években a magazinokkal párhuzamosan képregényfüzetek formájában terjedtek az USA-ban a „tijuanai bibliák”, egészen addig, amíg helyüket át nem vették a ma is ismert, klasszikus férfimagazinok.