Ilyenkor, a próbafolyamat vége felé úgy érzi magát az ember, mint a kőműves, aki hetek óta közelről pakolja a téglákat, majd hátralép és megnézi, mit alkotott, mi lett az egészből, pajta vagy ház.
Február 26-án és 27-én lesz a bemutatója a SUGAR (Van aki forrón szereti) című zenés darabnak a Pesti Magyar Színházban. Méhes László rendező arra törekedett, hogy a kabarétréfa helyett az abszurditás irányába vigye el a darabot: mire képes két munkanélküli, ha veszélyben az élete.
– Miért döntöttél úgy, hogy elkészíted a SUGAR (Van aki forrón szereti) című musicalt? Mi izgatott az eredetileg 1972-ben bemutatott darabban?
– Maga a történet habkönnyű, az alapszituáció azonban ennél jóval mélyebb: a két munkanélküli férfi azért áll be a női zenekarba, nőnek öltözve, mert nincs más választásuk, életben kell maradniuk, dolgozniuk kell.
Van, hogy mindent meg kell ragadni ahhoz, hogy minőségi életet tudjunk teremteni.
– Ez a gondolat nem olyan hangsúlyos a darabban, ahogyan én szeretném, de abban bízom, hogy a nézők közül néhányan majd gondolnak erre, miután megnézték a musicalt.
– Ma láttuk először egyben a darabot, díszlettel, jelmezekkel. Néhány nap és kettős bemutató.
– Ilyenkor, a próbafolyamat vége felé úgy érzi magát az ember, mint a kőműves, aki hetek óta közelről pakolja a téglákat, majd hátralép és megnézi, mit alkotott, mi lett az egészből, pajta vagy ház. Most ott tartunk, hogy elkezdünk hátrafelé lépni…
– És mit tapasztal a kőműves, milyen eredménnyel dolgozott a csapat?
– Komplex, bonyolult ház lesz, az biztos. Régóta együtt dolgozom Rózsa István díszlettervezővel, Horváth Kata jelmeztervezővel és Kispál Anitával, a koreográfussal. Nagyon jó csapat, eredményes a közös munka, biztonságot adnak.
Méhes László az olvasópróbán, alkotótársaival (Fotó: Zsigmond László)
– Több mint 500 előadást élt meg a Broadwayn a zenés színház egyik legbravúrosabb vígjátéka. Mi az erőssége a darabnak?
– Van benne legalább 5 olyan szerep, amelyet gondolkodás nélkül, hatalmas örömmel játszana el egy színész, ha megkapná.
– Én kapásból négyet mondok is: Joe és Jerry, Virág és a milliomos Osgood…
– De ott van még Sweet Sue és a maffiafőnök, illetve Bienstock figurája is. Tele vannak ezek a karakterek olyan apró finomságokkal, amelyektől jó eljátszani.
– Te melyiket játszanád el, mint színész?
– Mindegyiket!
– Virág szerepét is?
– Mint rendező mindegyik bőrébe belebújok egy kicsit a próbafolyamat során.
– Milyen élményeid vannak az 1959-ben bemutatott Van, aki forrón szereti című film kapcsán?
– Régen láttam a filmet, nem akartam, hogy behatároljon, úgy akartam megrendezni az előadást, hogy ne legyenek konkrét élményeim a filmből és a színházi előadásokból. Egy erős kép azonban régóta bennem él a film kapcsán.
– Mi ez a kép?
– A régmúlt, fekete-fehér képregények világát szerettem volna felidézni, de nem csupán látványában, hanem hangulatában, lélektanában, expresszivitásában is. Egy erős, ritmusos előadás a célom.
