+ Fotó

Kállai Ferenc életéről nyílt kiállítás a Pesti Magyar Színházban

Kállai Ferenc

– Nagyon hálásak vagyunk Keleti Évának, hogy idejét és energiáját nem kímélve segített létrehozni a Kállai emlékév gerincét jelentő Kállai ’90 vándorkiállítást – mondta a színház igazgatója, Zalán János.

A Kállai Ferenc Alapítvány, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány és a Pesti Magyar Színház Keleti Éva fotóművész képeiből rendezett kiállítást KÁLLAI ’90 címmel a Pesti Magyar Színház Szalonjában.

A kiállítás a KÁLLAI FERENC EMLÉKÉV budapesti eseménye, KELETI ÉVA ihletett fotóin a feledhetetlen színművész, Kállai Ferenc csaknem 60 színházi és magánéleti pillanatát örökítette meg.

A megnyitón beszédet mondott Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, a Kállai Ferenc Alapítvány kurátora, Toldi Balázs, Gyomaendrőd város polgármestere és Dr. Szonda István, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke.

Keleti Éva fotóművész mellett a pályatársak közül jelen volt Haumann Péter, a Nemzet Színésze, Dániel Vali, Moór Marianna, Breuer Ottó, Roskó János és Laczkó Albertné, a Kállai Ferenc Díj korábbi kitüntetettjei.

Zalán János igazgató beszédében elmondta, milyen fontos a hagyományok ápolása és az, hogy ne csak megőrizzük, de beszéljünk is közös színházi múltunkról.

Nagyon hálásak vagyunk Keleti Évának, hogy idejét és energiáját nem kímélve segített létrehozni a Kállai emlékév gerincét jelentő Kállai ’90 vándorkiállítást, amelynek nem titkolt célja, hogy a színházba járó budapesti és vidéki közönség ismerje, és ne feledje a nagyok között az egyik legnagyobbat

– mondta el Zalán János.

Kállai Ferenc

Fotó: Kozma János

Toldi Balázs, Gyomaendrőd város polgármestere arról beszélt, mennyire szerette szülővárosát Kállai Ferenc, és a város híven híres szülöttéhez ápolja a Nemzet Színésze emlékét. Dr. Szonda István, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke pedig a vándorkiállítás következő állomásait ismertette: a kiállítás a Pesti Magyar Színház után a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban, majd a vidéki Nemzeti Színházakban is látható lesz a Kállai Ferenc emlékév lezárásáig.

Keleti Éva fotói hűen mutatják Kállai Ferenc pályájának legszebb pillanatait, és magánélete jeleneteit. A fotókról az együtt töltött, sok-sok kedves óra meghittsége sugárzik, az egymás ismeretén alapuló őszinteség, ugyanakkor két nagy művész (a színész és a múló pillanatot legendává örökítő fotós) egymás iránti szeretete és megbecsülése. A képek örök időkre az emberi emlékezetbe vésik a megrázó, poétikus, töprengő vagy kacagtató, ugyanakkor mulandó, elillanó pillanatot, amit színháznak hívnak.

A kiállítás 2016. március 22-ig látható a Pesti Magyar Színház épületében. Cím: 1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top