+ Film

Kanadában minden jegy elkelt a Félvilág vetítéseire

Félvilág

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró Félvilág című filmjét Magyarországon tavaly decemberben a Duna TV mutatta be. A világpremier az A-kategóriás Montreal World Filmfesztiválon volt, amelyet novemberben egy újabb A-kategóriás fesztivál követett, Goában, Indiában. A nemzetközi körút idén januárban a franciaországi Biarritzban folytatódott, az egyik legrangosabb televíziós seregszemle, a FIPA versenyprogramjában.

Kanadában és az Egyesült Államokban folytatja nemzetközi fesztiválkörútját A berni követ alkotópárosának kosztümös thrillerje, a Félvilág – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

A Mágnás Elza-gyilkosság „erotikával, izgalmakkal és pazar színészi alakításokkal teletűzdelt” krónikáját a hazai közönség és a kritikusok egyaránt lelkesen fogadták – hangsúlyozta a közlemény. Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró filmjét Magyarországon tavaly decemberben a Duna TV mutatta be.
Mint írták: a film tavaly szeptemberben kezdte meg nemzetközi fesztiválkörútját. A világpremier az A-kategóriás Montreal World Filmfesztiválon volt, amelyet novemberben egy újabb A-kategóriás fesztivál követett, Goában, Indiában. A nemzetközi körút idén januárban a franciaországi Biarritzban folytatódott, az egyik legrangosabb televíziós seregszemle, a FIPA versenyprogramjában.

Ajánló:

• Ingyen megnézhető online a most bemutatott Mágnás Elza-film

• Óbudán kísért a meggyilkolt kurtizán

A Félvilág jelenleg Kanadában, a Victoria Filmfesztiválon szerepel, ahol a film utolsó két vetítésére minden jegy elkelt. Március elején, a Cinequest Filmfesztiválon lesz a film Egyesült Államok-beli premierje, San Joséban, amelyet az elkövetkező hetekben legalább öt újabb amerikai fesztiválszereplés követ.
Ezzel együtt – mint az MTVA kiemelte – a magyar közönség „sem marad Félvilág nélkül”. A filmet február 18-tól a budapesti és vidéki art mozik is műsorra tűzték. Március első hetében pedig a II. Magyar Filmhét közönsége is megtekintheti a Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura és Kulka János főszereplésével készült alkotást – tették hozzá.
A film a Magyar Mecenatúra Program támogatásával készült – olvasható a közleményben.
A Félvilág az 1914-ben meggyilkolt hírhedt-híres kurtizán, Mágnás Elza utolsó napjait meséli el. Szász Attila és Köbli Norbert előző közös munkája, A berni követ tavaly szintén Montreálban mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt és megnyerte az elsőfilmes verseny Bronz Zenit díját.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top