Szilveszter éjszakája előtt ajánlottam egy remek kis koktélt, egyúttal nem tudtam izgatottság nélkül beszélni arról, hogy mióta a fiam a világ legjobb koktélbárjában dolgozik, én is belekeveredem egy-két remek koktélos sztoriba.
A finom étel és a jó ital alapanyaga csakis minőségi legyen. Nincs olyan, hogy ez a bor magában ihatatlan, de jó lesz fröccsnek, vagy ez a kolbász szendvicsbe nem igazán guszta, de paprikás krumpliba elmegy. Ezek felejtősek.
Az egyik legismertebb és legegyszerűbb koktél a Gin-tonic, de ha olyan tonic-kal iszod, amit kizárólag ehhez a koktélhoz gyártottak, és olyan minőségi gint raksz bele, amit valahol London mélyén gyártottak, akkor még finomabb lesz, mint gondolnád.
Itthon persze szűkös az alapfelhozatal, nincs nagy választék, főleg a vidéki kis boltoknál, ahol én is lakom. Itt inkább az számít különlegességnek, ha jó áron fut valami.
Betértem egy italnagykerbe, hogy koktélalapanyag után nézzek, és legnagyobb meglepetésemre a literes Beefeatert 2.900-ért mérték – vidéken nem ritkák az ilyen árak, ahol nem pörgős a vásárlás, szabadulni akarnak az elfekvő raktárkészlettől.
Levettem a polcról, kifizettem sok egyébbel együtt (kávé, tészta, Martini), hazavittem, és letettem a koktélos polcra. Mivel a régi készletből még volt, nem bontottam föl. Úgy három nap múlva valahogy a kezembe került újra a számla. Más se hiányzott! Visszamentem a boltba, ahol még mindig 2.900 volt a Beefeaterhez írva.
Mondom, aggyisten, nékem 3 ezerrel többet tetszett számlázni Beefeaterből.
Nem számláztam én többet, mondja, annyi az ára, 5.900.
De akkor mért van kint a 2.900-as tábla?
Rossz a kiírás, még nem volt idő lecserélni.
De, mondom, akkor engem maguk gyakorlatilag átbasztak!
Tudnia kellett volna, mondja, hogy ennyiért sehol nem kap Beefeatert.
Szóval még én vagyok a hibás?
Maga!
Kutya egy kemény dolog ez a magyar vidék. Úgyhogy elővettem a fegyveremet, és három golyót eresztettem a csávóba, aki rábukott a pénztárgépre, és leverte róla a celluxal odaragasztott NAV-os pénztárgép-azonosítót. Fogtam egy árjegyzékes táblát, ráírtam az 5.900-et és kicseréltem a Beefeater alatt. A rossz ártáblát meg a csávó hátára tűztem, aki még ma is ott fekszik, ha meg nem halt.
