+ Oktatás

Óriási tömegben tüntetnek a pedagógusok a Parlament előtt

parlament

Jászai Mari térről, zuhogó esőben, esernyők alatt induló tömegből többen az oktatási államtitkárság épülete elé érve biciklicsengőkkel csengettek, hogy mint mondták, így fejezzék ki elégedetlenségüket. Amikor a vonulók a Parlament elé értek, a tömeg vége még a Jászai Mari téren állt.

Megérkeztek a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett budapesti demonstráció résztvevői szombat délelőtt a Parlament elé. A tüntetés résztvevői a Jászai Mari térről indulva az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai oktatási államtitkárságát érintve érkeztek a Kossuth téren felállított színpadhoz, ahol több beszédet mondanak.

A rendezvényt azért hirdették meg pedagógus szervezetek, mert úgy látják, rendszerszintű változtatásokra lenne szükség az oktatás, a köznevelés területén, ugyanakkor szerintük a kormányzat nem értette meg ennek fontosságát.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága korábban egy 25 pontból álló követeléssort állított össze, ebben egyebek mellett a tankötelezettség 18. évig történő visszaállításáért, a tananyag és a tanulói óraszám radikális csökkentéséért, az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogának visszaállításáért, a pedagógusok kötött munkaidejének eltörléséért, adminisztratív terheik csökkentéséért emelték fel szavukat.

parlament

MTI Fotók: Marjai János

A pedagógusok nem akarnak visszatérni a korábbi – az adott település anyagi helyzetétől függő – önkormányzati fenntartású iskolarendszerhez sem, de a jelenlegi, szerintük túlközpontosított rendszer sem megfelelő, ezért az oktatási intézmények nagyobb önállóságát szorgalmazzák.

A szervezők tájékoztatása szerint a demonstráció elsősorban az oktatás kérdéseiről szól, de beszélni fognak más ágazatok problémáiról is. A tüntetéshez csatlakoztak az egészségügyi, a szociális, a kulturális és a közigazgatási terület dolgozóit képviselő szervezetek is.

Jászai Mari térről, zuhogó esőben, esernyők alatt induló tömegből többen az oktatási államtitkárság épülete elé érve biciklicsengőkkel csengettek, hogy mint mondták, így fejezzék ki elégedetlenségüket. Amikor a vonulók a Parlament elé értek, a tömeg vége még a Jászai Mari téren állt.

A tömeg élén a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné haladt, mögötte szakszervezeti vezetők, tagok szervezeteik zászlóival, a más ágazathoz tartozók külön csoportokban vonultak.

 

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. dr.Hámori Éva szerint:

    Hajrá, pedagógusok, ne hagyjátok magatokat félrevezetni, megtéveszteni, részletekbe belemenni!!!!!!!A kezetekben van a jövő Magyarország, ha meghátráltok, oda a jövő generáció és terror alatt fogtok nyögni, félhülye állampolgárokat fogtok nevelni. Ez csak a jelenlegi kormánynak az ideája, de ez a politika nem fog sokáig tartani. Tartsatok ki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top