+ Képzőművészet

Egy bűnszervezet jött létre arra, hogy a múzeumokból kijátsszák a közkincseket

Szépművészeti Múzeum

A Szépművészeti Múzeum 300 millió forint értékben adott kölcsön festményeket egy társaságnak, amely a fővárosi Szerb utcában tárolta azokat. Juhász Péter szerint a képeket Habony Árpád korábbi, nem hivatalos lakhelyén tárolták. Az Együtt alelnöke feljelentést tesz az ügyben.

Az Együtt a Korszakváltók pártja hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz azzal összefüggésben, hogy a Szépművészeti Múzeum 300 millió forint értékben adott kölcsön festményeket egy társaságnak, amely a fővárosi Szerb utcában tárolta azokat.

Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a képeket Habony Árpád korábbi, nem hivatalos lakhelyén tárolták, ami szerinte több okból is aggályos. Példaként említette, hogy az egyszer ki is gyulladt lakásban szauna is található, ami nem biztosít megfelelő körülményeket a műkincsek tárolására.
Az Együtt alelnöke nem érti, hogy egy cég milyen jogcímen tárolhatja a kibérelt festményeket egy önkormányzati bérlakásban.
Juhász Péter elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a Szépművészeti Múzeum a piaci kölcsönzési ár tizedéért adta bérbe a képeket, és nem engedi ellenőrizni, hogy azok milyen állapotban kerültek vissza az intézménybe.

Mindezek azt mutatják, hogy egy bűnszervezet jött létre arra, hogy a múzeumokból kijátsszák a közkincseket

– mondta Juhász Péter.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top