+ Irodalom

Hét évig dolgozott a memoárján Bruce Springsteen

Bruce Springsteen

Springsteen pályafutását más szerzők már sok szempontból feldolgozták, ám ezúttal a zenész maga vállalkozott arra, hogy megírja visszaemlékezéseit

Bruce Springsteen memoárkötete szeptemberben jelenik meg Born to Run (Futni született) címmel – adta hírül a CNN.com.

Springsteen pályafutását más szerzők már sok szempontból feldolgozták, ám ezúttal a zenész maga vállalkozott arra, hogy megírja visszaemlékezéseit

A korábbi biográfiák között szerepelt Dave Marsh rockkritikus 1979-es könyve, amely szintén az 1975-ben megjelent Born to Run albumról kapta a címét. Négy éve pedig bestseller lett a néhai Peter Ames Carlin ötszáz oldalas Bruce című könyve

– emlékeztetett a CNN.com.

A 66 éves zenész 2009 óta dolgozik a memoárján, amely kiadója szerint szeptember 27-én, pár nappal a sztár születésnapja után kerül a boltokba. A Simon & Schuster azt is bejelentette, hogy a kötet a Born to Run címet viseli.

Már vártunk erre a könyvre. Az olvasók éppúgy viszontlátják majd benne a saját életüket, ahogy Bruce Springsteen dalaiban is felismerik magukat

– írta a kiadó.

Springsteennek egyébként 2014-ben már megjelent egy kötete: az Outlaw Pete című gyermekkönyvet Frank Caruso illusztrátorral együtt jegyezte szerzőként.
A New Jersey-ből származó zenész jelenleg turnézik.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top