+ Zene

Költészettel rendet tenni a lelkekben

Lovász Irén és a Groove & Voice Trió február 5-én a Müpában rendet rak a lelkekben!

Húsz éve robbant be az akkoriban még csak éledező magyarországi világzenei életbe, dolgozott az India-kutató Hortobágyi Lászlóval, turnézott Snétberger Ferenc gitárművésszel, majd később a Makám együttessel, folkfesztiválok vendége volt Walestől Finnországig. Úgy tartja, az archaikus magyar népdalokkal felszínre hozhatjuk a bennünk szunnyadó energiákat, és ezt érdemes korán kezdeni: a Waldorf-képzésben a kezdetektől fogva részt vesz a magyar népdalok és szokásköltészet oktatójaként.

Lovász Irénről van szó, akivel a színpadon kívül egyetemi előadóként is találkozni – doktori disszertációját a népi imádságokban megjelenő szakrális kommunikáció elemzéséről írta, február 5-én pedig a Müpában rak rendet a lelkekben Groove & Voice Triójával. Az énekesnő 2006-ban Gyógyító hangok címmel indított el egy lemezsorozatot, melyből eddig két korongot tett az asztalra (Égi hang és Belső hang címmel). Mostani koncertje, a Hangtájkép a Belső hang újraértelmezéseként jött létre. A programot először a 2012-es Soundscape-Landscape fesztiválon adta elő Horvátországban, azzal a célkitűzéssel, hogy a zenei harmóniák eszközeivel hozza felszínre a természet őselemeinek bennünk szunnyadó energiáit. Irén mágikus énekét a VocesÆquales énekegyüttest alapító billentyűs-énekes Mizsei Zoltán, és a világ legjelentősebb ütőhangszeresei közt számon tartott Horváth Kornél kíséri.Az egykori Trio Stendhal-tag, aki ütősként szerzett világhírnevet, ezúttal a fiatalon tanult hangszerén, altfuvolán is játszik, sőt, előkerül majd a hang néven ismert, svájci fejlesztésű idiofon hangszer is, amely alakját illetően egy repülő csészealjra hasonlít, hangképzését illetően pedig a karibi szigetvilág zenéjéből ismert, homorú stíldob, azaz steeldrum„kifordított” változata.

Lovász Irén szerint:

a Hangtájkép egy külső-belső utazás, a külső-belső természet tájain. Az emberről elmélkedünk a teremtett világban, s az emberi természetet fürkésszük a természeti környezetben. Magyar népdalok mellett így kerültek más népek zenei motívumai és Weöres Sándor sorai erre a lemezre.

A koncertet a fellépők a „szemlélődő magyar szellem” két nagy alkotója, Hamvas Béla és Weöres Sándor emlékének ajánlják.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top