Tavaly év végén jelent meg Kálmán Olga Álomország – Hol a határ? című könyve a Libri Kiadó gondozásában. Az ATV Egyenes beszédének műsorvezetőjeként ismert szerző ezúttal a menekültkérdéssel foglakozott. Az Álomországnak saját, több mint négyezer kedvelőt számláló Facebook-oldala van, és amellett, hogy itthon jó a fogadtatása, Németországban is érdeklődnek iránta.
– Mi indította arra, hogy megírja az Álomországot?
– Mi másról írhattam volna? 2015 nyarán mindenkit, engem is ez foglalkoztatott legjobban. Egyáltalán nem szokványos dolog történt, hiszen százezrek indultak Európába, és már nyáron lehetett tudni, hogy ez csak a kezdete egy folyamatnak, amely hosszú távon megváltoztatja az életünket. A világ olyan átrendeződésének vagyunk tanúi, amilyennel több száz éve nem szembesült Európa, miközben nem tudjuk, kik ezek az emberek, honnan jönnek, hová mennek, miért indultak el, mit akarnak, és azt sem, hogy mi hogyan viszonyuljunk hozzájuk.
Hozzá akartam járulni ahhoz, hogy nagyobb rend legyen a fejekben. Hogy ne végletesen és sablonokban gondolkodjunk, miszerint ‘a bevándorlók mind terroristák, szemetelnek, kidobják a tőlünk kapott ételt’; vagy ellenkezőleg: ‘aki ide jön, az a háború elől menekül, és nekünk kötelességünk válogatás nélkül mindenkit befogadni és mindenkin segíteni’.
Kálmán Olga az Álomország című könyve bemutatóján, fotó: Libri Kiadó/Németh Dániel
A másik ok, amiért megírtam az Álomországot, az, hogy írni jó, és a könyv maradandóbb, mint a tévéműsorok, hiszen bármikor levehető a könyvespolcunkról. Az írás ízére akkor éreztem rá, amikor hosszas töprengés után belevágtam az első könyvbe [Az Egyenes beszéd 2013-ban jelent meg. – A szerk.] Nincs bennem olyan kényszer, hogy kétévente meg kell jelennie egy Kálmán Olga-könyvnek, de ha van olyan téma, aminek a feldolgozásához, megértéséhez – úgy gondolom – hozzá tudok tenni valamit, akkor azt most már szívesen megírom. A menekültválság ilyen téma; szerettem volna megmutatni, hogy
csak akkor értjük meg a menekülteket, ha megismerjük a sorsukat, amely rövidebb vagy hosszabb távon összefonódik a miénkkel.
– Az Egyenes beszédből keményen célra törő riporterként ismerjük, aki nem engedi mellébeszélni az interjúalanyokat, nem hagyja, hogy kibújjanak a válasz alól. Az Álomország megírásához viszont más módszert kellett alkalmaznia, a beszélgetőtársak kitárulkozásához el kellett nyernie a feltétlen bizalmukat. Jobban esett ilyen interjúkat készíteni?
– Azt nem mondhatom, hogy jobban esett, mert azt is nagyon szeretem, amit az Egyenes beszédben csinálok. Más-más beszélgetőműfajok, de az egyik épp úgy szakmai feladat, mint a másik. Mind a kettő közel áll hozzám. A menekültekkel készített interjúk közben főleg a ,,szakmai” szempontokra figyeltem, arra, hogy ne legyek tapintatlan, véletlenül se bántsam meg őket, írás közben viszont az ,,emberi” oldal került előtérbe; nagyon megrázott a történetük, ahogy, gondolom, az olvasókat is.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a könyv fogadtatásáról az író-olvasó találkozókon?
– Alapvetően jókat, jól fogadják a könyvet. Az egyiken volt egy érdekes eset: valaki felvetette, milyen igazságtalan, hogy azoknak a magyaroknak, akik a határon túlról vándorolnak be az anyaországba, sokkal nehezebb dolguk van, mint a szír, afgán, afrikai menekülteknek. Elmondta, hogy neki várakoznia kellett, állampolgári vizsgát kellett tennie, packáztak vele a hivatalokban, bezzeg a menekülteknek az emberi jogokra hivatkozva rögtön megadtak minden segítséget. Ebből lett egy kis vita, többen leintették, hogy ez más téma, nem tartozik a tárgyhoz, én pedig azt mondtam, hogy de, odatartozik. Ha neki ez jut eszébe a menekültekkel kapcsolatban, akkor igenis a témához tartozik, beszéljünk róla!
A találkozásoknak éppen az a lényege, hogy beindítsák a közös gondolkodást, mert csak így tudunk jó irányba haladni.
Fotó: Pungor Luca
- A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2015. január 1-jétől szeptember 7-ig 155 484 menedékjog iránti kérelmet regisztrált Magyarországon, de a kérelmek többsége el sem jutott a döntéshozatalig, mert a kérelmezők 96,5%-a időközben elhagyta az országot. Menekültstátuszt Magyarországon 2015-ben, augusztus 31-éig mindössze 88 (!) ember kapott – idézet az Álomország Facebook-oldaláról..
– A budapesti Keleti pályaudvaron találkozott egy szír menekült lánnyal, Nedjával, aki önnek ajándékozta az úti naplóját. A könyvben közzé is tette a magyar fordítását. Tud azóta valamit Nedjáról?
– Nem, semmit. Nehéz lenne szavakkal leírni, hogy milyen hangulata volt a mi találkozásunknak. Ő volt az egyedüli interjúalanyom, aki szívesen mesélt a múltjáról, aztán rám bízta a naplóját, ezzel az élete egy nehéz szakaszát is, és közben mindketten tudtuk, hogy a mi találkozásunknak nem lesz folytatása. Nem fogjuk egymást keresni.
- ,,Nedja grafikusnak tanult. Egészen addig a napig, amíg meg nem jelentek a süvítő bombák. Éppen művészettörténet órájuk lett volna, amikor az egyetem épületének csaknem a fele beroskadt a bombák alatt. Ezt a hangot soha nem tudta megszokni, még elviselni sem. Pedig alig egy hónap alatt hétszer bombázták a várost, ahol élt. A helybéli férfiak azt mondták, háromszáz rakétát lőttek ki a házakra” – idézet az Álomország Facebook-oldaláról.
– Úgy hírlik, Németországban is felfigyeltek a könyvre.
– Igen, egyre több megkeresést kapok onnan is, hogy beszélgessünk a könyvről, illetve a menekültkérdésről. Ez érthető, hiszen a menekültválság Németországot érinti a leginkább.
– Eleget is tett már valamelyik felkérésnek?
– Nem, ezek nem egyszerű kis túrák, amikre csak úgy kiugrik az ember. Egyelőre a találkozók szervezése zajlik.
- ,,A számok alapján túlzás azt állítani, hogy Európa ’megtelt’. Az ENSZ adatai: 2015 nyaráig 4 millió 90 ezer szíriai hagyta el a hazáját, de európai országokba alig 350 ezren jutottak el. A 4 és fél milliós Libanonban az ország lakosainak száma három év alatt egyharmadával nőtt, miután 1,2 millió menekültet fogadott be. Bejrút és Tripoli után az ország harmadik legnépesebb ’települése’ egy 350 ezer főből álló menekülttábor. A 6 és fél milliós Jordánia tíz százalékkal gyarapodott; a legnagyobb, 2 milliós szír kontingens pedig a 90 milliós Törökországban alakult ki” – idézet a könyv Facebook-oldaláról.
– ,,Főfoglalkozásában”, az Egyenes beszédben mekkora stáb dolgozik a keze alá?
– Egy szerkesztőm és egy segédszerkesztőm van. Reggelente 9-kor kitaláljuk, hogy a nap közéleti eseményei kapcsán kiket lenne érdemes meghívni. Ez persze az álom kategória, van, ami teljesül belőle, van, ami nem.
– Hogyan sikerül elérnie, hogy az Egyenes beszédben a kormánypárti politikusok, sőt maga a miniszterelnök is, hajlandóak nyilatkozni, miközben sok médium, például a Klubrádió felkéréseit évek óta következetesen visszautasítják?
– Őszintén remélem, hogy a politikusok felismerik: azt várja el tőlük a lakosság, hogy tájékoztassanak. Rengeteget vitáztam már adásban politikusokkal, de személyében nem bántottam senkit. Azért hívjuk őket adásba, hogy tájékoztassanak. Ilyen egyszerű ez.
– Vona Gábor esetében is?
– Az ATV vállaltan sokáig ahhoz tartotta magát, hogy a Jobbiknak nem ad teret. De aztán beláttuk, hogy ha tetszik, ha nem, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy egy olyan parlamenti pártról, amelyre közel egymillióan szavaztak, ne vegyünk tudomást. Részei kell, hogy legyenek a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak.
– A 2015. februári beszélgetésük után a baloldaliak és a mérsékelt jobboldaliak közül is sokan felháborodtak. Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró, közszereplő többek között ezt írta a blogjában: ,,Félek attól, hogy az álszent beszéd, a mesterkélten szelídre fogott hang és a Vona szájából amúgy hiteltelenül hangzó mondatok túl sokakat tévesztenek meg. (..) Nem az lenne egy műsorvezető feladata, hogy emlékeztesse a nézőket az ’igazi’ Vona Gáborra? ”. Mit szól ehhez?
– Én kérdezek. A néző pedig döntse el, hogy az adott politikusnak melyik az igazi arca.
A galériában látható képeket Pungor Luca készítette (forrás: facebook.com)
