+ Film

A Star Wars rendezője az űrben akar forgatni

Star Wars

Colin Trevorrow lesz az új Star Wars-triológia befejező részének rendezője, a Sundance Fesztiválon pedig nagyszabású terveit árulta el a filmmel kapcsolatban.

Colin Trevorrow lesz az új Star Wars-triológia befejező részének rendezője, a Sundance Fesztiválon pedig nagyszabású terveit árulta el a filmmel kapcsolatban.

A héten a Sundance Fesztiválon egy beszélgetésen Colin Trevorrow elárulta, hogy nemcsak a Földön szeretne forgatni az utolsó Star Wars-epizódhoz, hanem az űrben is – írja a New Musical Express. Elmondása szerint már utánakérdezett, hogy ez lehetséges-e, de még választ nem kapott.

Christopher Nolan, az Interstellar rendezője erre reagálva azt mondta, hogy ez az ötlet náluk is felmerült. Colin Trevorrow rendezte a Jurassic World című filmet, ami a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikere volt, itt írtunk róla. A Jurassic Worldnek szintén érkezik újabb része, ott viszont Trevorrow csak a forgatókönyvet írja majd, de a rendezést már nem vállalta.

A Star Wars hetedik epizódja bő másfél hónapja került a mozikba, és túlzás nélkül az új filmről szólt a tavalyi év utolsó hónapja. A J. J. Abrams rendezte Star Wars-film ráadásul éppen a Jurassic World által beállított egyik rekordot döntötte meg, ugyanis az első hétvégén 528 millió dollárt hozott a készítőknek. Ehhez hozzájárult a sorozat egyik fanatikus rajongója is, aki két napot töltött a moziban a film megjelenésekor.

A tavalyi Star Wars-film előzetese:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top