Mennyire ismered a végzős színészhallgatókat?

szfe_logo-1024×341

A 7óra7 a hagyományokhoz hűen ismét górcső alá veszi a Színművészeti Egyetem idei végzős színművész diákjait, és egy interjú keretében mutatja be őket a nagyközönségnek. Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland prózai színész osztályában idén végző hallgatóit ismerhetjük meg közelebbről az interjúkból.

Prohászka Fanni:

Arra jutottam, hogy sokfelé, sokféle munkában, műfajban ki szeretném magam próbálni. Azt gondolom, hogy ennél jobb dolog nem történhet velem. (…) Az egyik legfontosabb talán, amit megtanultunk, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel, ha egy munkába belevágunk. De a munkától függetlenül, az életünkkel kapcsolatban is. Bármennyire is életidegen volt ez az egyetemi lét, mégis csak felnőttünk, amíg ide jártunk. Még mindig abban az időszakban vagyunk, amikor rajzolgatja magát az ember, és felteszi magának a kérdéseket, hogy mire vágyik, milyennek látja magát. (…) A színház, a színészet azért szerintem egy kiváltság, és kiskapu is, hogy kiléphessünk abból, ami van. És ez nem csak a színházzal foglalkozókra, hanem a színházat, filmeket szerető emberekre is igaz. Olyan ez, mint a könyv, vagy másoknak a drog, az alkohol. Számomra minden más fakónak, önmagáért valónak, értelmetlennek tűnt. Nekem a színház olyan, mint légszomj ellen egy nagy levegővétel.

A teljes interjú itt olvasható.

Szabó Sebestyén László:

Nagyon jó voltam humán tárgyakból, érdekelt a filozófia, és sokat gondolkodtam azon, hogy elmegyek néprajz szakra. Eszembe jutott a képzőművészet is. Azután, noha a Színműt írtam be elsőnek, másodiknak nem jelöltem be más művészeti szakot: a néprajz mellett úgy emlékszem, hogy a szabad bölcsész szakot írtam be az ELTÉ-n. És azt is elhatároztam, hogyha nem vesznek fel a Színműre, akkor nem fogok újrajelentkezni. (..) Mi úgy érkeztünk az egyetemre, hogy ez egy hangbeteg osztály tele beszédhibával, és bátran állítom, hogy mi lettünk az egyetem legjobban beszélő osztálya. Ez Rába Rolandnak is köszönhető, akivel három évig dolgoztunk a Nibelung-lakóparkon. Bagó Gizella pedig, aki az énekmesterem, egy olyan személyiség, akinek hallgatok a véleményére, és megbízom az ízlésében. Mind szakmai dolgokban, mind magánéleti kérdésekben fontos tanácsokat ad. (…) Mindenből lehet szakmailag profitálni. Majdnem. Meg kell ragadni a lehetőséget, nem tudhatjuk, melyik kezdeményezésből mi lesz, mindig kaland. Nem szoktam taktikázni. Látom, hogy van, akinek bejön, de én nem szoktam.

A teljes interjú itt olvasható.

Feczesin Kristóf:

Úgy kezdődött, hogy elküldtek egy versmondó versenyre, mert eléggé rossz gyerek voltam, nem nagyon maradtam nyugton, le kellett foglalni. Amikor kiálltam az emberek elé elmondani egy verset, mindenki rám figyelt. És azt éreztem: jó, akkor most mutatok nektek valamit. (…)  Jólesett már kicsit külön lenni, nem voltunk annyira egymás szájában. Előtte hétfőtől szombatig minden pillanatban ott volt az a tizenkét ember. Velük melegítesz a mozgás órákon, aztán valami emberi gúla közben rád folyik az izzadságuk, aztán velük mész az énekórára, utána velük csinálod a jelenetet. Egy idő után rendkívül irritáló tud ez lenni. Csak a terembeosztáson rengeteget veszekedtünk, hogy kinek mikor van lehetősége a teremben próbálni. Általában az ilyen nüansznyi dolgokon robbant ki a bennünk lappangó feszültség. (…) Alapvetésként azt mondták elsőben az egyetemen, hogy olyan ez, mint egy vegyesbolt. Mindenki azt vesz el magának, amit szeretne. Hogyha te nyüstölsz egy tanárt, akkor nyilván előbb-utóbb felkelted az érdeklődését. De azt nem várhatod el, mint a gimnáziumban, hogy rád szóljon, ha nem csinálod meg a leckédet, vagy még ő idegeskedjen, mert nem figyelsz az órán.

A teljes interjú itt olvasható.